Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Letartóztatásban a török erőszakoskodó
Privatkopo.info 2021. 11. 29. 15:06:00

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki szerda hajnalban akart megerőszakolni egy nőt Szegeden.



A megalapozott gyanú szerint a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett szegedi ismerőséhez. A gyanúsított szerdán, éjjel, az egyik szegedi szórakozóhelyen ismerkedett meg a sértettel, majd onnan 3 óra körül együtt távoztak.

A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. Ennek érdekében a férfi a sértett karját megragadva felrángatta őt a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte a nőt. A sértett ellenállt, védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele, amelynek az vetett véget, hogy a lakásba hazaérkezett a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő eltávozhatott a lakásból.

A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítványnak helyt adva a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását.

A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon védekezés érdekében fellebbezést jelentett be.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat