Nyitókép forrása:  SITA/Branislav Bibel

 

Továbbra is jelentős túlhalálozást mért a Statisztikai Hivatal. Októberben 16 százalékkal többen hunytak el, mint az ezt megelőző öt év októbereiből számolt átlag. A legnagyobb mértékű túlhalálozást a fiatalabb nyugdíjas korosztályok (64-74 évesek) körében tapasztalták. Ám nem arányokban érzékelhető a koronavírus tombolása. Az idei év szeptemberéhez képest októberben 439 fővel többen hunytak el, ami négyszer akkora eltérés, mint augusztusról szeptemberre mért változás. Igaz azonban, hogy tavaly ilyenkor (a II. hullám felpörgésekor) 10 százalékkal többen haltak meg. A koronavírus jelenleg a halálesetek 8 százalékát okozza.

 

A koronavírus-járvány súlyosbodása már a statisztikai adatokban is érzékelhető. 2021 októberében 5300-an hunytak el, ami nem csak április óta a legrosszabb adat, de 15,8 százalékkal magasabb, mint a 2016-től 2020-as évek októbereinek átlaga. Az egyetlen jó hír, hogy a tavaly októberi állapotokhoz képest még mindig jobbak a számok, 2020 októberében 23 százalékkal többen haltak meg, mint az ötéves októberi átlag. (Megjegyezzük, a 2020-as állapotot tisztán járvány előtti évekkel vetették össze, a 2021-es adatot viszont egy olyan ötéves ciklussal, amelyben már van egy járvánnyal sújtott év, így a különbség az idei és tavalyi október között valójában nem annyira látványos).

 

Pozsony megyét kivéve minden megyében túlhalálozást mértek. Pozsonyban az ötéves októberi átlagtól 0,2 százalékkal kevesebben hunytak el. Trencsén és Nagyszombat megyében 10 százalék alatti, Besztercebánya, Kassa és Nyitra megyében országos átlag közeli a túlhalálozás, ugyanakkor Zsolna és Eperjes megyében 22,7 százalékos, illetve 42,4 százalékos többlethalálozást mutatnak a statisztikák.

 

 hirdetes_810x300  

A nyugdíjas korúak körében (65+) a túlhalálozás mértéke 18 százalékos, az aktív korú lakosság körében (15-64 évesek) 9 százalékos. Ez utóbbi adat első ránézésre nem tűnik vészesnek, ám az aktív korúak túlhalálozása szeptemberben 2 százalék volt, vagy azóta négy és félszeresére súlyosbodott.

 

 

A COVID-19 ismét a halálesetek negyedik leggyakoribb oka

 

Szeptemberben a koronavírus még csak a hetedik leggyakoribb oka volt a haláleseteknek, részearánya mindössze 2,4 százalék volt. Mára ez 8,2 százalékra emelkedett. Nagyjából annyian hunytak el igazoltan a koronavírus okozta fertőzés miatt (439-en), mint egy éve októberben (488).

 

A halálesetek leggyakoribb oka továbbra is a szív- és érrendszeri problémák, második helyen a daganatos megbetegedések vannak, a harmadikon pedig a légzőszerbi betegségek állnak. Októberben a koronavírusnál kevésbé gyakoriak volt a halálozások okai között az egyéb halálesetek, az emésztőrendszeri betegségek és a külső tényezők.

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.