Ökörszem is lehetne az omikron – kis híján madarakról nevezték el a vírusvariánsokat

Pixabay

A járványkezelés alfája és omegája.

Hajmeresztő javaslatok érkeztek, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavaly év végén meghirdette a „pályázatot”, hogyan nevezzék el a koronavírus mutációit. Kiderült, hogy tudós társaságok is tudnak balgaságokat kiötleni, és még hajba is kapni rajta.

Persze tény, tényleg nehéz „jó” nevet találni egy vírusnak, hát még a mutánsainak. Viszont el kell nevezni őket, mert csak az ellen tudunk harcolni, amit megnevezünk. Na de énekesmadarak...?

Variációk variánsra

Egy svájci epidemiológus röppentette fel az ötletet, hogy madarakról nevezzék el a mutánsokat, elsőnek valamiért a vörösbegy jutott eszébe (angolul robin), aztán a fürj, a rigó stb. A WHO pedig örült, csak szabaduljon gyorsan a brit és az indiai variánstól, meg a többi ilyen elnevezéstől, mert rossz vért szülnek. (Ellenségeskedést, megbélyegzést, atrocitásokat egy-egy népcsoport ellen. Lásd még spanyolnátha, melyről a spanyolok egyáltalán nem tehettek, és ők hiába nevezték francia meg nápolyi náthának, nem nyerhettek a világ ellen. Mellékszál, de a szifilisszel is ez volt a helyzet a középkorban, a szomszédos vagy ellenszenves népekről nevezték el, így jutott hozzánk franciakórként, és innen a „franc essen bele” mondás is. De hívták olasz kórnak, az oroszok lengyelnek, és még számtalan népre ráaggatták.)

Viszont a madarak megbélyegzésének terve miatt felhördültek a tudósok, főleg az ornitológusok – írta a variánsok elnevezéséről a The Wall Street Journal. Joggal, hiszen számos ember azt hitte volna, hogy madarak terjesztik a koronavírust (látva az álhíreket és tévhiteket, ez egyáltalán nem légből kapott feltételezés, és tetézi a bajt a madárinfluenza), tehát szépen elkezdték volna irtani a vörösbegyeket, a pelikánokat, és bántani a feketerigókat. Nem beszélve a Robin keresztnevű férfiakról (és nőkről).

Így aztán még hosszú hónapokig záporoztak az ötletek a WHO-ra, a cinikusok pedig joggal mondták: ott tartunk, hogy mire az emberiség elnevez egy járványt, addigra kihal.

Elkapni Aphroditét

Vagy Zeuszt. Jött ugyanis az isteni ötlet: Apollótól Zeuszig a görög istenek nevét kapják a variánsok, tehát az alfa ma Aphrodité lenne. De ezt is íziben elvetették, hiszen számos márkanév, termék stb. viseli görög isten nevét, nálunk is van ilyen fogadóiroda, és éttermek, szállodák ezrei a világon és persze Görögországban. Konganának az ürességtől a Bacchus borozók, mint a kiürült hordó. (Igen, igen, Dionüszosz a görög, Bacchus a római isten, de ennek még ő is megitta volna a levét.)

Aztán jött a hurrikán. Az ötlet, hogy az Andrew és a Katrina mintájára nevezzék el a mutánsokat. De szerencsére az eleve szerepel a WHO alapszabályában, hogy keresztnevekről nem lehet betegségeket elnevezni.

Így folytatódott a variálás, továbbra is a WHO-nál pattogott a lambda, és már tényleg pofonegyszerű javaslathoz kellett nyúlni: legyen a nevük V1, V2 stb. Talán hihetetlen, de ezt rakéta miatt torpedózták meg: Hitler Londonra hulló V–2-esei (fau 2) miatt.

A V2 kilövése után egy ideig jól szerepelt a VOC1, VOC2 (variant of concern, nyugtalanító variáns), mígnem valaki figyelmeztetett, hogy kiejtve eléggé hasonlít egy angol káromkodásra.

Veszekedő keresztapák

Így ment ez hat hónapig, és már mindenki azt követelte: bökjetek ki végre valamit! A WHO elnöke 24 órás határidőt adott a bizottságnak – kétszer is! Ez sem segített. A végén ott tartottunk, hogy mindenki összeveszett, mindenki azt hajtogatta, hogy a másiknak milyen hülye ötletei vannak” – mondta annak idején Jinal Bhiman, a dél-afrikai nemzeti infektológiai intézet kutatója.

Természetesen azután is kapott néhány felháborodott levelet a WHO, hogy a görög ábécé mellett tette le az obulust: Hát miért nem volt jó neki a latin ábécé?! Továbbá csak 24 görög betű van, és mi lesz az omega utáni időkben? – bár reméltük, nem jutunk el addig a görög ábécé újratanulásában.

De tényleg, mi lesz, ha elfogynak a betűk, pláne, hogy a WHO ugrál az ábécében…

Ugrás a kínai elnök miatt

Az újabb dél-afrikai mutáns (a Dél-Afrikai Köztársaság szerint botswanai mutáns) neve omikron lett, mivel a WHO kihagyta a kszí betűt Hszi kínai elnök miatt – írta a világsajtó. A WHO két betűt ugrott át, a nű-t azért, mert angol kiejtése szinte azonos a new (új) szóval, és a félreértést akarták elkerülni. A kszí-t pedig angolul Xi-nek írják, ahogy Hszi Csin-ping nevét is (Xi Jinping). A The Telegraph azt írta, a WHO megerősítette neki, hogy valóban emiatt hagyták ki a xi-t, meg hogy ne „stigmatizáljanak egy régiót”.

A WHO vezetője, a Kínával jó kapcsolatokat ápoló Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz nem merte megbántani mecénását, így elkerülte, hogy a hírek esetleg hónapokig a xi variánsról szóljanak – írta az India Today.

Végezetül fricska az időjósoktól

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) éppen a görög betűs elnevezésről szóló döntés idején jelentette be, hogy már nem fogja használni azokat a trópusi viharok elnevezésére, mert nem praktikusak. „Az éta, théta, zéta nagyon hasonló. A franciául és spanyolul beszélő meteorológusok és tévébemondók pedig mindig azt kérdezgették, hogyan is kell ejteni ezeket, például a th-t. Ez az egész nem segítette a tájékoztatást” – magyarázta Clare Nullis, a WMO sajtóosztályának alkalmazottja.

(wsj, h)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?