A Remény aktuális, 48. száma (amely november 28-án, Advent 1.vasárnapján jelenik meg) is tartalmas olvasnivalókkal várja az érdeklődőket.

Az újság címlapján megtalálható vezércikk, a lap felelős szerkesztőjétől, Bertha Évától származik, aki írásában többek között adventtel kapcsolatos gondolatokat, elmélkedéseket oszt meg.

A második oldalon, a legfrissebb anyaországi és világegyházi hírek mellett az érdeklődők olvashatnak arról a videóüzenetről is, melyben a szlovák püspökök oltakozásra buzdítják a híveket.

A Faggatózó rovatban a szerkesztők ez alkalommal Forró Krisztiánnal, a három párt egyesítésével létrejött Szövetség elnökével beszélgettek, többek között arról, hogy napjainkban hogyan lehet közvetíteni a keresztény értékeket, valamint arról, hogy mik az újonnan alakult politikai párt legfőbb célkitűzései, tervei.

A hazai, Felvidéken megvalósuló rendezvények közül az újság beszámol mások mellett a szlovákiai magyar katolikus iskolák képviselőinek konferenciájáról, mely Szepsi városában valósult meg; a fülekpüspöki Agnus Dei kórus alapításának huszadik évfordulójáról; továbbá a szetei Szent László király-templom felszentelésének száztizedik évfordulójáról is.

A legfrissebb Reményben olvashatók még jegyzetek Herdics György, Albán József és Bodzsár Gyula tollából, a vasárnapi homília pedig ez alkalommal Nagy András atyától származik.

A szerkesztők kellemes olvasást és jó egészséget kívánnak!

(Bartalos Nikolas, Remény/Felvidék.ma)