„Egymillió csillag a szegényekért” – Keszthelyről indul el idén a Katolikus Karitász adventi akciója

Hazai – 2021. november 27., szombat | 18:55

Közös sajtótájékoztatót tartott november 26-án a keszthelyi Városházán Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, valamint Nagy Bálint, Keszthely város polgármestere.

A városvezető jelentette be, hogy a Katolikus Karitász országos szolidaritási akciója Keszthelyről indul el advent második vasárnapján. Nagy Bálint polgármester elmondta azt is, hogy minden évben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a városi programokkal, ünnepségekkel elősegítsék a városlakók és az ideérkezők méltó lelki készületét, ráhangolódását az ünnepre.

„Azokat, akik hazaviszik ezeket a gyertyákat, nem csak arra kérjük, hogy adományt adjanak ezért – ezt nem is kérjük, általában ezt önként meg szokták tenni –, viszont ami talán a legfontosabb, hogy karácsony napján, akár szenteste, akár Jézus születésének ünnepén ezt a gyertyát a többi ünnepi asztalon lévő gyertyával együtt gyújtsák meg és imádkozzanak, akár egy-egy fohászt mondjanak el az idős, elesett, beteg, rászoruló embertársainkért” – kérte Szijártó László atya, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója a sajtótájékoztatón.

Advent második vasárnapján, december 5-én 17 órakor a keszthelyi Fő téren Udvardy György veszprémi érsek osztja meg adventi gondolatait a jelenlévőkkel, majd ezt követően meggyújtja a reményt szimbolizáló második adventi gyertyát. Ezután kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, amelyen jelen lesz főtisztelendő Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója is. Közreműködnek a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola diákjai.

A főpásztor a rendezvény keretén belül megáldja az „Egymillió csillag a szegényekért” gyertyáit, amelyeket a Katolikus Karitász önkéntesei osztanak majd ki a jelenlévőknek az Adásidő, illetve a Képmás újsággal együtt. Az ünnepi rendezvényt ezt követően szentmise zárja, amely a keszthelyi Fő téri Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban 18 órakor kezdődik. A szentmise főcelebránsa Udvardy György veszprémi érsek lesz.

A gyertyagyújtást és a megnyitó eseményt, valamint az esti szentmisét a Keszthelyi Televízió és a Veszprémi Érsekség élőben közvetíti.

*

Az „Egymillió csillag a szegényekért” akció 1998-ban Franciaországból indult el. Hazánk 2008 óta vesz részt önállóan e szolidaritásakcióban. Az akció célja: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Belovári András

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria