Elkészült az érsekújvári óriáskoszorú

Érsekújvár
Érsekújvár |

Felkerültek a díszek és a gyertyák a Szentháromság-szobor köré épített adventi óriáskoszorúra. Idén a válságos koronavírus-helyzet miatt elmarad a közös ünnepi gyertyagyújtás, de a hagyományokhoz híven minden vasárnap újabb gyertya fénye teszi teljessé, fényesebbé az ünnepvárást.

Az óriáskoszorú ötletadói a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó és a 7-es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat tagjai. Az első koszorút 2011-ben készítették a város történelmi főterén, és a koszorú megáldásán, illetve a gyertyagyújtáson több mint százan vettek részt.


A tavalyi év kivételével, minden évben hangulatos kultúrműsorral készültek az érsekújvári gyerekek és családok, barátok, kedves ismerősök vettek részt vasárnaponként a közös gyertyagyújtáson. Kis Péter, a KultúrKorzó alelnöke, lapunk munkatársa elmondta, a városi Brantner cégtől kölcsönbe kapott, zsákokba töltött pillepalackok adták a koszorúalapot, tőlük kapták a fenyőágakat is. Harminc zsák éri körbe a szobrot.

A zöld- és az ezüstfenyő szépséges fonatát az érsekújvári cserkészek díszítették fel különféle szalmafigurákkal, tobozból és krisztustövisből készült szalagokkal. Kantár Kristóf, az érsekújvári cserkészcsapat tagja elmondta, a szalmából és fából készült díszeket évek óta őrzik és ünnepekkor előveszik, átválogatják. Kis Szilvia, ugyancsak lapunk munkatársa süteménnyel kedveskedett a koszorút készítő lelkes csapatnak. A kijárási tilalom miatt úgy oldották meg a szombati díszítést, hogy a KultúrKorzó szervezete szerződést kötött a cserkészekkel, önkéntesekkel, akik így érvényes engedélyt kaptak a főtéri díszítésre.

A jelenleg érvényben lévő megszorító intézkedések miatt a korábbi évekhez viszonyítva jóval kevesebben vehettek részt a közös adventi készülődésben.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?