Egyelőre nem szavaznak a marihuánatörvényről

marihuána
Pozsony |

A parlamenti képviselők elnapolták a szavazást arról a törvényjavaslatról, amellyel enyhítenék a marihuána birtoklásáért járó büntetések mértékét.

A koalíció néhány képviselője még november elején számolt be arról, hogy a következő ülésre beterjesztenek egy törvényjavaslatot, amellyel véget vethetnek a marihuánával kapcsolatos törvények „drákói szigorának”. A módosítás értelmében csökkent volna a saját fogyasztásra tartott marihuána birtoklásáért járó maximálisan kiszabható börtönbüntetés. Emellett bevezették volna az úgynevezett önkéntes védőkezelés intézményét, amellyel a büntetések helyett inkább a kábítószerfogyasztók kezelését szerették volna hangsúlyozni.

Kapcsolódó cikkünk

Juraj Krúpa, az OĽaNO képviselője a parlament pénteki ülésén azonban bejelentette, hogy a javaslatot még átdolgozzák. Erre azért van szükség, mert Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője, valamint a képviselőtársai nem értenek egyet a módosítás jelenlegi formájával. Pčolinskýék azt kifogásolják, hogy az új törvény nemcsak a marihuána használóinak, hanem a kemény drogok fogyasztóinak is enyhítené a büntetését. Kristián Čekovský (OĽaNO), a javaslat egyik beterjesztője erre úgy reagált, hogy a szakértők nem javasolják egyetlen drog kiemelését, és az ezzel kapcsolatos törvények megváltoztatását.

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?