Egy királyhelmeci gimnazistát is besoroltak Kassa megye húsz legjobb diákja közé

A sikeres diákoknak Rastislav Trnka megyeelnök adta át a díjakat
Királyhelmec |

A Nemzetközi Diáknap keretében Kassa Megye Önkormányzata évek óta megjutalmazza a megye azon diákjait, akik tanulmányaik során elszántságuknak, igyekezetüknek és tehetségüknek köszönhetően nemcsak idehaza, de külföldön is kiváló eredményeket érnek el. Az idei húsz díjazott közé Blanár Panna, a Királyhelmeci Gimnázium végzős diákja is bekerült.

A november 22-én végbement díjátadón összesen húsz kassai, nagymihályi, gálszécsi (Sečovce), iglói (Spišská Nová Ves), rozsnyói, szepsi és királyhelmeci iskola tanulót tüntettek ki. A tanintézmények javaslatai alapján és a szakmai bizottság jóváhagyását követően Rastislav Trnka, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke úgy döntött, hogy négy területen: országos és nemzetközi tantárgyi olimpián és egyéb versenyeken elért sikerekért, sporttevékenységben elért rendkívüli eredményekért, jótékonysági és önkéntes tevékenységekért, illetve emberi cselekedetekért és a fiatalok közéletében való aktív részvételért, a társadalmi és kulturális tevékenységekbe való bekapcsolódásért adományozta oda a legjobb diákoknak járó díjakat.

Kétségtelen, hogy minden korban nagy szerepet játszanak a fiatalok, legyen az a 32 évvel ezelőtti bársonyos forradalomra, amikor a legerősebb politikai gárda sem tudta megállítani őket, vagy napjainkban, amikor elszántságuk és tehetségük a régiónk és hazánk határait is túlszárnyalja. Szerencsére ügyes keletiekből sincs hiány, amit a most kitüntetett diákok is bizonyítanak. Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rájuk” – mondta a megnyitón Rastislav Trnka megyeelnök.


Szerényen átlagos

Annak ellenére, hogy Szlovákiában naponta több százezer, megyei szinten pedig több tízezer gyerek ül be az iskolapadokba, a húsz díjazott közé besorolt, kisgéresi származású Blanár Panna nagyon szerényen vélekedik tevékenységeiről és az eddig elért eredményeiről.

„Amikor odaértünk a díjátadóra és behívtak a terembe, kicsit megfagyott körülöttem a levegő. Nem fogtam fel, hogy ez igazából mit is jelent és hogy miért hívtak meg. Igazából még most is bennem van egy afféle bizonytalanság, hogy miért is kaptam kitüntetést. Ezt azért is mondom, mert azok a tevékenységek és aktivitások, amiket felsoroltak rólam, nagyon természetesek számomra. Bele sem tudnék gondolni, hogy milyen lenne, ha nem vennék részt egy tábor szervezésében vagy a néptánccsoport működtetésében, vagy éppen egy egyházi rendezvényben” – nyilatkozta az Új Szónak a tizennyolc éves gimnazista, aki azt reméli, hogy egyszer majd sikeres színművészként állhat színpadra, de ha ez valamiért nem sikerülne, akkor mindenképp az irodalommal és a történelemmel szeretne foglalkozni. Dobos Gábor, a Királyhelmeci Gimnázium igazgatója lapunknak azt mondta, hogy ők csak segíteni próbálták Pannát abban, hogy az idáig vezető útja akadálymentes legyen.

„Megnyilvánulásával, jelenlétével nemcsak betölti a teret, de amikor kiáll, szaval vagy beszédet mond, minden szempár rá szegezi a tekintetét. Nagyon megfelelő helyre került ez a díj, nagyon bízom abban, hogy Panna útja a gimnázium után is jó irányt vesz majd, és az említett álmai megvalósulnak. Példaértékű, hogy manapság észreveszik és felfigyelnek azokra a diákokra, akik olyan szorgalmasan dolgoznak önmagukon, mint például a mi Pannánk” – zárta Dobos Gábor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?