Nagykaposon is elindul a Szakkör

A jövőben Dél-Szlovákia más tájegységein is elindíthatják a szakköröket
Nagykapos |

A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet tudásmegosztó online felülete a Nagykaposi Magyar Közösségi Ház kezdeményezésére már a határon túl is, az Ung-vidéken és a Bodrogközben is megkezdte működését. A rendszer által működtetett szakköri tevékenységekbe kezdetben 6-12 mentor és mintegy 50 képzésre jelentkező kapcsolódhat be.

Gabri Rudolf, a közösségi ház igazgatója lapunknak elmondta, a tudásmegosztó felület bemutató videókon keresztül kínál lehetőséget a szakköri tevékenységek kipróbálására, megismerteti a látogatókkal a mestereket és oktatókat, akik magasan képzettek és több évtizedes tapasztalattal vállalkoznak tudásuk megosztására. „Nagykaposra úgy jutott el ez a rendszer, hogy a Nagykaposi Művelődési Közösségi Ház is alapító tagja annak a Pannon Forrás Kárpát-medencei Felnőttképzési és Szolgáltatási Hálózatnak, melynek segítségével kapcsolatba kerültünk a rendszert működtető Nemzeti Művelődési Intézettel (NMI). Miután a Szakkör Magyarország határain túl is elérhetővé vált, úgy döntöttünk, az Ung-vidéken és a Bodrogközben a jelenlegi hat szakkörből (csipkeverés, vesszőfonás, nemezelés, gyöngyfűzés, mézeskalács-készítés és hímzés) kettőt-kettőt indítunk. A rendszer egyelőre csak ezekkel a témakörökkel foglalkozik, de az NMI szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben újabb ágazatokkal is kibővülhet” – nyilatkozta az Új Szónak Gabri Rudolf. A nagykaposi házban már a héten elindul a tevékenység. A szakkörök vezetésére kiválasztott mentorok egy vizsgával záródó online oktatáson vesznek részt. Ha levizsgáznak, kiválasztják a jelentkezők közül azokat, akik részt vesznek a jövő év májusáig tartó szakkörökön. „Minden szakkörből kettőt indítunk, ezért legalább hat, maximálisan 12 mentor fogja vezetni a csoportokat. A csoportvezetők minden csoportba öt személyt választanak be. Gondoskodtunk a szükséges alapanyagokról, ezeket már múlt héten leszállíttatotta az NMI. Egy-egy témakörben 25-30 foglalkozást fogunk tartani, a résztvevők előre elkészített bemutató videókból és a mentorok segítségével sajátíthatják el a kiválasztott tevékenységi kör ismereteit. Fontos, hogy nem híres népművészeket szeretnénk kinevelni, pusztán egy olyan közösségi élményt szeretnénk kínálni a résztvevőknek, amelyet a világjárvány során elveszítettek. Ettől függetlenül látni szeretnénk a szakkörök hatását, így a mentorok fotókkal dokumentálják majd a köri tevékenységeket, a szakkörökön készült anyagokat pedig május végén egy kiállításon idehaza és valószínűleg a Kárpát-medence más tájain is bemutatjuk. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan folyamatba kóstolnak bele az érdeklődők, amely nemcsak emberileg, de művészileg is magasabb szintre emeli őket” – zárta Gabri Rudolf.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?