BL: döbbenet Dortmundban, öröm Lipcsében

v

Egy fordulóval a csoportkör vége előtt szinte minden eldőlt a Bajnokok Ligája felsőágán, de azért a szerdai játéknapon is akadtak érdekességek. Például az, hogy ebben a körben (Gabriel) Jesus, (Junior) Messias és Mohamed (Szalah) is betalált.

Az A csoportban valószínűsíteni lehetett, hogy az első két helyen a Manchester City és a Paris Saint-Germain végez, ez szerdán végképp el is dőlt, sőt, a két mogul még a sorrendet is leosztotta. Az angoloknak eleve jó esély kínálkozott, hiszen hazai pályán fogadták a riválist, és ugyan Kylian Mbappé révén a vendégek szereztek vezetést, Raheem Sterling szűk negyedórával később egyenlített, Gabriel Jesus pedig megszerezte a győztes gólt (2–1).

A City immár sorozatban kilencedik éve jutott be az egyenes kieséses szakaszba, de a PSG csapata is a 16 között van, köszönhetően annak, hogy az RB Leipzig (ezúttal mindhárom magyarja nélkül) 5–0-ra elgázolta Belgiumban a Club Brugge csapatát.

Kiváló teljesítményt nyújtottunk, nagyon jól játszottunk. Az emberek szívesen néznek minket, mi pedig élvezzük a futballt” – nyilatkozta Pep Guardiola, a Manchetser City menedzsere. „Remélhetőleg ezt a formát a lehető legtovább fenntartjuk. Most a Premier League-re koncentrálni, és megpróbálunk a lehető legjobb állapotba kerülni februárra, hogy bejussunk a negyeddöntőbe.”

Kollégája, Mauricio Pochettino elismerte, kiváló ellenféltől szenvedtek vereséget. „Elsődleges célunk a továbbjutás volt, de szerettük volna megnyerni a csoportot. Utóbbi miatt csalódottak vagyunk, főleg azért, mert a Cityt otthon legyőztük, tehát nem ezen ment el a csoportelsőség, hanem a Bruges és a Leipzig elleni idegenbeli döntetlenen.”

A média persze arra is kíváncsi volt, nem zavarta-e meg a játékosai fejét, hogy a nevét összehozták a Manchester United megüresedett edzői posztjával. Pochettino úgy fogalmazott, a játékosok tisztában vannak azzal, hogy olyan világot élünk, amelyben vannak negatív és pozitív pletykák.

A B csoportban a Liverpool folytatta menetelését, öt forduló után is hibátlan, miután Thiago Alcantara és Mohamed Szalah góljaival 2–0-ra verte a Portót. A csoda inkább az lett, hogy az eddig nyeretlen AC Milan a hajrában szerzett Junior Messias-találattal –-0-ra nyert az Atlético vendégeként, és matematikailag még arra is van esélye, hogy továbbjusson.

Azt előzetesen is láthattuk, nem lesz könnyű a csoport, de reméltem, hogy az ötödik forduló után ennél több pontunk lesz. De igazából az számít, hogyan játszunk” – mondta Stefano Pioli, a Milan edzője, aki Olivier Giroud combizomsérülése miatt elég szomorúnak tűnt.

A C csoportban az Ajax szintén hibátlan maradt, ezúttal a Besiktas vendégeként nyert 2–1-re. A nap vesztese viszont egyértelműen a Borussia Dortmund lett, amely a szintén hatpontos Sporting otthonában lépett pályára. Miután a németországi mérkőzést a dortmundiak nyerték 1–0-ra, egy idegenbeli siker biztos továbbjutást ért volna. Ehhez képest a portugálok lejátszották ellenfelüket a pályáról, a 23 éves Pedro Goncalves, vagy ahogy a helyiek hívják, Pote már az első félidőben kétgólos előnyhöz juttatta csapatát, a végeredmény pedig 3–1 lett, ami a Sporting továbbjutását jelentette.

Ez a teljesítmény a tökéletességet súrolta. Persze akadtak hibáink, mert nehéz mérkőzést játszottunk, de a játékosok kölcsönös segítsége és az, ahogyan a játék pillanatait érzékelték, nagyszerű volt” – jelentett ki a Sporting edzője, Rúben Amorim.

Dortmundi kollégája, Marco Rose szerint nem szabad azzal takarózni, mennyien hiányoztak csapatából. „Azért jöttünk, hogy nyerjünk, és elérjük a kieséses szakaszt. Ehhez képest szörnyű vereséget szenvedtünk, ez hatalmas csapás" – kesergett.

A D csoportban Edin Dzeko Sahtar elleni duplája továbbjutást ért az Internek (2–0), de a Real Madrid is visszavágott a Sheriff Tiraspolnak a szeptember 28-i, spanyolországi vereségért: David Alaba, Toni Kroos és Barim Benzema góljaival 3–0-ra nyert. A két sztárcsapat már a legjobb 16 között jár, hogy melyikük lesz a csoportelső, azt december 7-én, egymás között dönthetik el a spanyol fővárosban.

A NAP JÁTÉKOSA

Kiütéses belgiumi győzelmével életben tartotta reményeit az RB Leipzig csapata, amely a papírforma szerint megszerzi az A csoport harmadik helyét, azaz tavasszal az Európa Ligában folytathatja. Az 50-s siker hőse Christopher Nkunku volt, a 24 éves francia játékos két gólja és egy gólpassza mellett számtalan helyzetet kidolgozott, és két ziccert is kihagyott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?