50 éves kor fölöttiek csoportja a debreceni Szent László-plébánián

Kishírek – 2021. november 25., csütörtök | 10:40

Több mint húsz fő részvételével indították el az 50+ elnevezésű csoportot a debreceni Szent László-plébánián, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata és a plébánia munkatársainak szervezésében. A november 16-i találkozón Gorski Jacek atya tartott elmélkedést. Berényiné Felszeghy Márta, az egyházmegye kórházlelkészi szolgálata koordinátorának írását szerkesztve közöljük.

Az 50+ csoport tagjai heti rendszerességgel, keddenként találkoznak. Az alkalmakat bibliaolvasással és rövid elmélkedéssel indítják, majd egy előre megbeszélt témával foglalkoznak.

Idén még három alkalommal – november 30-án, december 7-én és 14-én – lesz erre lehetőség; majd 2022 januárjában folytatják a közös munkát.

November 16-án Gorski Jacek atya az „Aki az igazságból való, hallgat szavamra” (Jn 18.33–37) szentírási részre építette elmélkedését.

Az én országom nem evilágból való, mondja Jézus. A nagypénteki passióban minden évben találkozunk ezzel a szakasszal – szögezte le az előadó. – Pilátus, Palesztina helytartója, a Római Birodalom képviselője a kihallgatás során először találkozik Jézussal.

Milyennek képzeljük Isten országát? Szeretnénk, ha Isten országa megvalósulna itt, a földön. De mit szeretnénk valójában? Mit jelent számunkra egyénileg, nekem személyesen, hogy Jézus király? – tette fel a kérdést Gorski Jacek atya. Kifejtette: a királyság együtt jár a felelősséggel, az áldozatvállalással, a küldetéssel, a méltósággal, az erővel. Nem hatalom, hanem szolgálat.

Ha Isten igéje személyesen nekem szól, hogyan látom Jézust, aki megalázva, ártatlanul elítélve ott áll Pilátus előtt? Krisztus a szívek királya, lelki értelemben vett király, uralkodó – hangzott el az elmélkedésben, melyet beszélgetés, a gondolatok megosztása követett.

Ezután kiscsoportokban arról gondolkoztak együtt a jelenlévők, hogy milyen témákkal, programokkal szeretnének találkozni az elkövetkezendő időszakban.

A találkozót imával zárták.

Következő találkozó témája: Az élet ajándéka – méltósággal megöregedni.

Továbbra is szeretettel hívják és várják az érdeklődőket, akik szívesen csatlakoznának egy induló, formálódó közösséghez.

Szöveg: Berényiné Felszeghy Márta, az egyházmegye kórházlelkészi szolgálatának koordinátora

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria