Árverési rekordot döntött a csodával határos módon fennmaradt korai Einstein-kézirat
2021. november 24. 13:38 MTI
Rekordáron, 11,6 millió euróért árverezték el a minden idők egyik legnagyobb tudósának tartott Albert Einstein (1879-1955) egy ritka, az általános relativitáselméletét előkészítő kéziratát kedden Párizsban.
Korábban
Bár a Christie's már az aukciót meghirdetve is hangsúlyozta, hogy ez a legértékesebb Einstein-kézirat, amely valaha árverésre került, az aukciósház is csak 2-3 millió eurós leütési árral számolt előzetesen.
Az 54 oldalas, kézírásos munkát a német elméleti fizikus 1913-ban és 1914-ben Zürichben írta munkatársával és barátjával, Michele Bessóval.
Bessónak köszönhető a Christie's szerint, hogy „a kézirat szinte csodával határos módon” fennmaradt, mivel Einstein valószínűleg nem vette volna a fáradságot, hogy megőrizze azt.
Einstein azt követően kezdett dolgozni általános relativitáselméletén, hogy 1905-ben felállította az E=mc2 képletet.
1913 elején kollégájával belefutott abba a problémába, amellyel a tudományos közösség évtizedek óta küzdött: a Merkúr bolygó pályájának anomáliájába. De sikerült megoldaniuk ezt a rejtélyt.
A kézirat számos apró hibát tartalmaz. Mikor Einstein észrevette ezeket, nem foglalkozott tovább a dokumentummal, azt Michele Besso vette magához.
A Christie's szakértője szerint az 1919 előtti időszakból nagyon ritkák az Einstein-kéziratok.
A másik ismert dokumentum a fizikus kutatásainak ebből a periódusából az úgynevezett „zürichi jegyzetfüzet” 1912-13-ból, amely Jeruzsálemben, a Héber Egyetem Einstein-archívumában található.
Eddig a legmagasabb ár, amelyet egy Einstein-kézirat árverésen elért, 2,8 millió dollár (2,4 millió euró) volt, ezt az összeget egy Istenről szóló elmélkedésért fizették 2018-ban.
2017-ban Jeruzsálemben 1,56 millió dollárért kelt el a tudósnak a boldogság titkáról szóló levele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.