A szakértők az iskolák bezárását javasolják a kormánynak

koronavírus iskola
Pozsony |

A kormány vélhetően szerdán dönt a koronavírus-járvány megfékezését célzó új, szigorított intézkedésekről. A végső döntés előtt a szakértőkből álló konzílium közzétette a kabinet elé terjesztett javaslatait.

Érdekes

A szakértők javaslatai:

– országos szintű, három hétig tartó lockdown bevezetése a teljes lakosság részére, függetlenítve az adott járás Covid-automata szerinti besorolásától

– korlátozni a lakosság munkahelyre történő mozgását OTP-üzemmódban, azon dolgozók részére, akik munkájukat nem tudják otthonról végezni

– az oltatlan alkalmazottakat, és azokat, akik korábban nem estek át a fertőzésen, legalább kétszer tesztelni hetente

– az alapiskolák felsőbb tagozatain, a középiskolákban és az egyetemeken november 25. és december 3. között felfüggeszteni a jelenléti oktatást – utóbbira csak az alapiskolák alsóbb évfolyamaiban, valamint az óvodákban kerülne sor

– a helyzet javulása esetén fokozatosan mentesíteni az intézkedés alól az oltottakat, valamint azokat, akik átestek a fertőzésen

„Tudomásul vesszük, hogy az általunk javasolt intézkedések csak akkor lesznek hatékonyak, ha azokat mind betartjuk. Mindannyiunkon múlik” – írta a szakértői konzílium állásfoglalásában.

Rámutattak, hogy a kórházak az összeomlás szélén állnak, lassan nem csak a Covid-19-ben, hanem a más betegségekben szenvedő betegek ellátására is képtelenek lesznek. „Ebben a helyzetben hatékony intézkedésekre van szükség” – fogalmaztak.

A szakérői konzílium a javasolt intézkedések betartásának ellenőrzésével is egyetért. Arra buzdítják az embereket, hogy oltassák be magukat.

(tvnoviny.sk, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?