Udvardy György érsek avatta fel az Iker Istvánnak állított emléktáblát Kolontáron

Az ünnepi szentmise prédikációjában Udvardy György érsek kiemelte: Legyünk hálásak a magyar szentekért és boldogokért, akik egyszerre tanítanak bennünket megismerni Krisztust, követni az Ő tanítását, és arra, hogy becsüljük népünkhöz, nemzetünkhöz való tartozásunkat.

Egy közösség akkor tud boldog lenni, ha a tagjai boldogok; meggyengül akkor, amikor a közösség tagjaiból sokan boldogtalannak érzik magukat

– emelte ki a főpásztor. – Saját boldogságunk munkálása a közösség javát is szolgálja. „Adja Isten, hogy ezen az ünnepen, amikor a magyar szenteket és boldogokat köszönjük meg, akkor mi magunk is akarjunk az ő társaságukhoz tartozni, döntéseinkkel, hitünkkel, cselekedeteinkkel. Hisszük és reméljük, s ezért is hálát adunk, hogy ebben egymást is tudjuk segíteni.

Ezért is elfogadható, ezért is méltó, hogy most egy korábban e plébánián szolgáló lelkipásztor személyével kapcsolatban tudunk megáldani egy emléktáblát. Hiszen nem pusztán a szeretet erejére emlékeztet bennünket, nem pusztán valami kegyeletes dologról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy az ő példája, tanítása segít bennünket ahhoz, hogy boldogok, szentek tudjunk lenni magyar közösségünkben.

Szítsa fel az ünnep a köszönet és a hála érzését önmagunkban, és erősítsen bennünket boldogság utáni vágyunkban, boldogságunkban. Ámen.”

A veszprémi érsek ezt követően áldotta meg az Iker István néhai plébános tiszteletére készült emléktáblát.

Egy ilyen táblára általában egy rövid megjegyzés szokott felkerülni, s

az emléktábla, rajta a névvel, mindig emlékeztet bennünket arra a nagy könyvre, amelybe, reméljük, a mi nevünket is beírja az Úr: az üdvözültek könyvébe

– mondta a főpásztor a tábla megáldásakor. – Mi nemcsak a múltat akarjuk pusztán fölidézni, hanem a jövőt akarjuk magunk előtt láthatóvá tenni. Így imádkozunk most elhunyt lelkipásztorunkért, és megköszönjük az általa kapott isteni jókat, amelyekkel a közösséget táplálta.

Az emléktábla létrejöttét Fischli János egykori kolontári lakos kezdeményezésére állították, amivel egy időben a néhai plébános sírját is megújították.

Iker István 1900. október 13-án született Rábakovácsiban. A gimnázium 7–8. osztályát a veszprémi kisszemináriumban végezte. Filozófiai és teológiai tanulmányait a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként Innsbruckban kezdte, majd az I. világháború után Rómában fejezte be, ahol a filozófia doktorává avatták. 1924-ben szentelték pappá Veszprémben.

Káplán volt Sümegcsehin 1925-től, Zalaszentgróton 1926-tól; szemináriumi tanulmányi felügyelő és tanár a filozófia tanszéken 1927-től, majd a dogmatika tanára 1929-től; 1928 és 1933 között a Veszprémi Hírlap főszerkesztője, majd plébános Vaszaron 1933-tól, ahol felújíttatta a templomot és környékét, 1937-ben új orgonát építtetett. A II. világháború előtt számos politikai és társadalmi írása jelent meg.

1948 után az ÁVH rendszeresen beidézte, és kínzással, zsarolással besúgásra, paptársainak feljelentésére akarta kényszeríteni. 1951 áprilisától 1956 októberéig a vaszar-mézeshegyi présházak egyikének pincéjében rejtőzködött. 1957-ben Szentkirályszabadjára, majd Kolontárra került kisegítőnek.

Nyugállományban 1967-től szentszéki bíró volt. Farkasgyepűn, a szanatóriumban halt meg. Kolontáron temették el.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír