Ferenc pápa november 12-én, pénteken reggel 9 órakor indul a Vatikánból Assisibe, ahol közel három órán át tart majd az Európa minden tájáról érkező szegényekkel való találkozója. A Szentatya meghallgatja őket, és velük imádkozik. A pápa az umbriai Karitász, a francia Testvér Társulat, illetve a római Apostoli Alamizsnahivatal küldöttségének tagjaival is találkozik. A déli órákban visszatér Rómába. Rövid, de annál nagyobb jelentőségű magánlátogatásról van tehát szó.
A szentszéki sajtóközpont tájékoztatása szerint az Angyalos Boldogasszony-bazilika előtti emelvényen fogadja a pápát a helyi vezetőség és a mintegy ötszáz fős csoport. Az Európa különböző országaiból érkező szegények jelképes ajándékot adnak át a Szentatyának: egy zarándokköpönyeget és -botot a Szent Ferenc életének helyszíneire zarándokként érkezők nevében, akik azért jönnek, hogy meghallgassák a pápa szavát. Innen együtt haladnak körmenetben a bazilikához.
Ferenc pápa megáll imádkozni a Porciunkulánál, ahol Assisi Szent Ferenc élete jelentős mozzanatait élte: itt gyűjtötte egybe szeretett rendtársait, a szegényeket, és itt határozta el Szent Klára, hogy az Úrnak szenteli életét. A Szentatya jelképes gesztusként a szertartást követően megáldja azt a követ, melyet a Porciunkulából emeltek ki, hogy átadják azoknak a hajléktalanoknak, akik a terszati (Trsat, Horvátország) „Szent Ferenc rózsái” hajléktalanszálló lakói. A Fiumében (Rijeka) található ferences világi rendi házat 2007-ben alapították a fedél nélkül élők befogadására.
Az assisi ferences bazilikában két francia, egy lengyel, egy spanyol és két olasz szegény ember tanúságtételét hallgatja meg a pápa, és válaszol rájuk. A délelőtt fél tizenegykor kezdődő szünetben vendégül látják a jelenlévőket.
Ferenc pápa 11 órakor visszamegy a bazilikába, ahol imádkozik. A találkozó végén kiosztják a pápa ajándékait a szegényeknek. Az ötszáz résztvevő egy-egy hátizsákot kap a környezeti és gazdasági fenntarthatóság tiszteletben tartására épülő „+Three” program keretében. A Szentatya búcsút vesz az egybegyűltektől, majd helikopteren visszatér a Vatikánba.
Az ötszáz szegényt ebéddel kínálja Assisi püspöke, Domenico Sorrentino érsek.
A nap eseményeit a vatikáni médiafelületek, illetve egyes olaszországi és nemzetközi hálózatok élőben közvetítik.
*
A pápa assisi magánlátogatása megelőlegezi a november 14-én, vasárnap tartandó szegények világnapját, amelyre egy sor eseménnyel készül a Vatikán. Az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának tájékoztatása szerint a világnap, amelyet Ferenc pápa alapított, arra szolgál, hogy az Egyház és a hívek kilépjenek megszokott környezetükből, és találkozzanak a szegénységgel, kinyújtsák kezüket a rászorulók felé. A világnap vezérgondolata a Márk evangéliumából vett mottó: „Szegények mindig vannak veletek” (Mk 14,7).
A szegények világnapja alkalmából vasárnap délelőtt Ferenc pápa szentmisét mutat be kétezer szegény jelenlétében, akiknek a szertartás után élelmiszert osztanak, illetve ingyenes orvosi vizsgálatokat biztosítanak.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News (archív)
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria