Eldőlt, hogy lesz-e folytatása a Dűne című filmnek

Eldőlt, hogy lesz-e folytatása a Dűne című filmnek

David Lynch a 80-as években Frank Herbert teljes könyvét belesűrítette a saját Dűne című filmjébe, azonban Denis Villeneuve eleve úgy futott neki saját adaptációjának, hogy két filmet szán rá. Úgy tűnik, beváltak a számításai, mivel a Warner Bros. hivatalosan is bejelentette, hogy el fog készülni a második rész, a Dune Part Two, ami Amerikában 2023. október 20-án kerülhet bemutatásra - írja az SG.hu.

A portál szerint a szkript természetesen már elkészült, ezért viszonylag hamar el lehet kezdeni az előkészítést. Hamarosan pedig az univerzumhoz kapcsolodó sorozatok is érkeznek/érkezhetnek. Az HBO Max például berendelte a Dune: The Sisterhoodot, mely története a tervek szerint a filmmel párhuzamosan játszódna. A széria a Dűne-univerzumban feltűnő Bene Gesserit női rendről szól majd, mely tagjai tökéletesen urai a testüknek és az elméjüknek. Hozzáértők módjára boldogulnak a The Imperium hűbéri rendszerében, és a terveik Arrakisra viszik őket.