Palánki Ferenc megyéspüspök körlevele a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszának kezdetén

Hazai – 2021. október 26., kedd | 13:54

A 2021–23-as világszintű szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszának kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök körlevélben fordult egyházmegyéje híveihez, papjaihoz, amelyet október 24-én, vasárnap minden szentmisén felolvastak az egyházmegye templomaiban.

Ferenc pápa 2023 őszére püspöki szinódust hívott össze Rómába, ehhez kapcsolódva kétéves szinódusi folyamatot hirdetett, amelynek első szakaszát, az egyházmegyei szakaszt október 17-én nyitották meg a világ minden egyházmegyéjében. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Palánki Ferenc megyéspüspök nyitotta meg ezt a felkészülési időt a debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén.

Palánki Ferenc emellett körlevélben fordult egyházmegyéje híveihez, papjaihoz, amelyet október 24-én, vasárnap minden szentmisén felolvastak az egyházmegye templomaiban.

Az alábbiakban a főpásztor körlevelét közöljük.

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Őszentsége Ferenc pápa 2023 októberében Rómában fogja egybehívni a Püspöki Szinódus XVI. rendes közgyűlését, amelynek a témája: A szinódusi egyházért – közösség, részvétel és misszió. „A közösség, a részvétel és a misszió mélyen összefüggenek egymással és a szinodális egyház létfontosságú pillérei. Nincs hierarchia közöttük, inkább mindegyik gazdagítja és irányítja a másik kettőt. A három dimenzió között dinamikus kapcsolat van, és a célokat mindhárom szem előtt tartásával kell megfogalmazni” (Szinódusi Vademecum, 1.4.).

Ferenc pápa célkitűzése, hogy Isten egész népe vegyen részt ezen a szinóduson. Ennek elérése érdekében Róma püspöke a Katolikus Anyaszentegyházat egy két éven át tartó közös úton járásra hívja. Szeretett egyházmegyénkben október 17-én a Szent Anna-székesegyházban a 10 órakor kezdődő szentmisében léptünk a világszinódus egyházmegyei szakaszának útjára, közösségben minden más egyházmegyével országhatárainkon belül és azokon túl.

Közös útra kelésünk és úton járásunk lényegi elemét felfedezhetjük a szinódus fogalmában. Az ógörög eredetű szó jelentése: együtt járni az úton. Isten egyházát, a mi egyházunkat alkotjuk mindannyian, amelyből következik, hogy minden megkeresztelt testvérünk a mennyei Atya országába vezető úton együtt jár egymással, és engedelmeskedik a Szentlélek vezetésének. Közös úton járásunk kétszeres közösségben valósul meg. Egyrészt növekedésre betájolt közösségben hitünk Krisztusával, aki személyéről és küldetéséről ezt a vallomást tette: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Másrészt elmélyítésre irányuló közösségben élünk minden — akár hívő, akár vallásos hitet visszautasító — emberrel, akiket Istenünk az utunkba küld jelenkori kulturálisan és vallásilag plurális társadalmunkban.
Az elkövetkező két évben intenzívebb figyelemmel kívánjuk szemünk előtt tartani a közös úton járásunkból előálló közösségünket azáltal, hogy átélhetőbben alakítjuk, élményszerűbbé tesszük, és egyidejűleg intellektuális becsületességgel reflektálunk rá az alábbi kérdés segítségével:

– Hogyan járjuk együtt valamennyien – fiatalok és idősek, nők és férfiak, világi Krisztus-hívők és az Egyház hierarchiájának tagjai, fogyatékkal vagy szegénységben élők – az Evangélium iránymutatása szerint földi zarándokutunkat az égi haza felé?

E kérdés megválaszolásában segítséget nyújt nekünk a szinódus három kulcsfogalma, amelyek katolikus keresztény életünk központi élményeit is megszólaltatják: közösség, részvétel és küldetés.

Ez a három kulcsfogalom felölel három nagy témakört, és az alábbi kérdések feltevéséhez vezetnek:

Kérdések a közösségalkotás egyházi kultúrájához:

– Közösségalkotásunk mely gyakorlatain kell változtatnunk, hogy meghívó módon kínáljuk fel kortársainknak a hitbeli otthonra találás lehetőségét Jézus Krisztus mindenki felé kitárulkozó Egyházában?

– Milyen külső feltételekre, de elsősorban belső beállítódásokra van szükségünk annak érdekében, hogy Istennek tetsző és hozzánk, megváltott emberekhez méltó közösséget alkossunk egymással?

– Hogyan bánjunk – egybetartozásunk éledő, erősödő igényéből formálható – közösségünkben az eltérő életkorra és -állapotra jellemző sajátosságainkból eredő különbözőségeinkkel?

Kérdések a részvétel kultúrájához az egyház közösségében:

– Részvételünk kultúrájának eddig megvalósított gyakorlatából mely jól bevált elemeit szükséges továbbra is megőriznünk?

– Melyek azok a beállítódásaink és belőlük fakadó visszás gyakorlataink, amelyek fékezik az egyre szélesebb körű és gyümölcsöző részvétel elérését?

– Milyen új lendületadásra van szükségünk annak elérése érdekében, hogy Egyházunk életében egyre többen és egyre minőségibb módon részt vehessenek?

Kérdések a küldetés (misszió) megvalósításának kultúrájához a világban:

– Melyek felelősségteljes küldetéstudatunk ébresztésének és elmélyítésének lehetőségei?

– Küldetésünk teljesítése eddigi gyakorlatának mely jól bevált elemeit szükséges továbbra is megőriznünk?

– Hogyan tanúskodhatunk hitelesen – korunk közismert sajátosságai közepette – evangéliumi reménységünkről úgy, hogy az befogadható és elsajátítható legyen világosságként a sötétségben (vö. Jn 1,4)?

A világszinódus 2021. október 17-től 2022 márciusáig tartó egyházmegyei szakaszának célja „az Isten népével történő konzultáció, hogy a zsinati folyamat minden megkeresztelt meghallgatásával valósuljon meg. E szinódus összehívásával Ferenc pápa minden megkeresztelt embert arra hív, hogy vegyen részt ebben a szinodális folyamatban, amely egyházmegyei szinten kezdődik. Az egyházmegyéket arra hívjuk, hogy tartsák szem előtt, hogy ennek a szinodális tapasztalatnak minden megkeresztelt személy alanya. Különös gondot kell fordítani azoknak a személyeknek a bevonására, akiket a kirekesztés veszélye fenyeget: nők, fogyatékkal élők, menekültek, migránsok, idősek, szegénységben élők, olyan katolikusok, akik ritkán vagy soha nem gyakorolják hitüket, stb. Kreatív eszközöket kell találni a gyermekek és a fiatalok bevonására is” (Szinódusi Vademecum, 2.1.).

Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a Világszinódus egyházmegyei szakaszának meghallgatási fázisában nem feladatunk katolikus keresztény hitünk igazságainak és erkölcsi tanításának megvitatása, véleményezése.

„Ebben a meghallgatási fázisban arra bátorítjuk az embereket, hogy gyűljenek össze, válaszoljanak együtt a kérdésekre, hallgassák meg egymást, és adjanak egyéni és csoportos visszajelzést, ötleteket, válaszokat és javaslatokat. Ha azonban a körülmények (például járványügyi korlátozások vagy fizikai távolság) megnehezítik a személyes kapcsolattartást, akkor lehetőség van moderált online vitacsoportok, online tevékenységek, chatcsoportok, telefonhívások, a társas kommunikáció különböző formái, valamint papír alapú és online kérdőívek használatára is. Az imaanyagok, bibliai elmélkedések és szakrális zene, valamint művészeti alkotások, versek stb. szintén felhasználhatók az elmélkedés és a párbeszéd ösztönzésére.

Ez az egyházmegyei szakasz lehetőséget nyújt az egyházmegyék és a plébániák számára arra, hogy találkozzanak, hogy megtapasztalják és megéljék a szinodális utat, és így felfedezzék vagy kialakítsák a helyi kontextusuknak leginkább megfelelő szinódusi eszközöket és utakat, amelyek végül a helyi egyházak sajátos stílusává is válnak a szinodalitás útján” (Szinódusi Vademecum, 2.1.).

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Kövessük Szentatyánk, Ferenc pápa meghívását, hogy járjuk együtt a fentebb ismertetett szinodális utunkat! Ezzel elérjük célunkat, hogy egy olyan egyház felelősségteljes építéséért fáradozunk, amely sok szempontból beteg korszellemünkben és sokszorosan sérült társadalmunkban a korábbiaknál hatékonyabban képes közösséget építeni, részvételre meghívni és azt lehetővé tenni, végül Jézus örömhírének terjesztésében küldetését – eredethűen és a helyzetnek megfelelően – teljesíteni.

A világszinódus egyházmegyei szakaszának állomásairól időben fog értesülni Minden Kedves Testvérem, és már most köszönetet mondok, hogy a szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszáért lelkesednek és másokat lelkesítenek, abba öntudatosan bekapcsolódnak és másokat is bekapcsolnak az apostoli egyházra jellemző egy szív és egy lélek közösségébe (vö. ApCsel 1,14).

Ehhez örömmel adom Rátok főpásztori áldásom.

Debrecen, 2021. október 17-én.

Palánki Ferenc
debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Forrás és illusztráció: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria