GALÉRIA: Újabb fontos három pont, legyőzte a DAC a nagymihályiakat

dac

A DAC labdarúgócsapata 1:0-ra legyőzte a nagymihályiakat a Fortuna Liga 12. fordulójának mérkőzésén a MOL Arénában.

Németh Antal, a DAC vezetőedzője nem forgatta fel a Zsolnán remekül működő csapatot, mindössze egyetlen helyen változtatott a kezdőn: a balhátvéd pozícióját Ciganiks helyett ismét Eric Davis foglalta el.

Egykapuzás és egy gól

A dunaszerdahelyiek, ahogy az várható volt, az első perctől kezdve mezőnyfölényben futballoztak. Az első helyzetféleségre három percet kellett válni, de Dimun próbálkozását blokkolták a nagymihályi védők. Az akció a montenegrói Krstovictól indult, aki a 10. percben is jelentkezett egy veszélyes beadással, de igazán nagy helyzet nem alakult ki a szituációból. Az mindenesetre már 15 perc után nyilvánvalóvá vált, hogy a nagymihályi csapat védelme jól működik, és hogy nem óhajtanak túl sokat támadni.

A DAC nagyon közel járt a gólhoz Davis szabadrúgásánál, valamint egy vendég részről szerencsétlen blokkolásnál is.

A 21. percben ismét Krstovic került főszerepbe, ügyesen kavart a védők között a tizenhatosban, Lamkel Zének továbbtett labdája is jó volt, de a lövés elakadt a nagymihályi védőfalban (a DAC-játékosok szerint kezezés történt, de Marhefka játékvezetőt ez nem hatotta meg.Végül a VAR vette kézbe az ügyet, de egy percnyi vizsgálódás után az sem erősítette meg a kezezés tényét).

A 26. percben ismét a montenegrói csatár előtt adódott lehetőség, de jó helyzetben nem találta el a kaput. A vendégek ritkán kerültek Jedlička elé, de a 28. percben Žofčák alaposan ráijesztett a cseh hálóőrre, amikor szöglete nagyon veszélyesen csapódott a dunaszerdahelyi kapura.

Az első félóra végén Schäfer András is megpróbálkozott egy lövéssel, de az igazi veszélyt Trusa meglódulása jelentette a túloldalon: Jedlička jól zárta a szöget, de ez intő jel volt a dunaszerdahelyiek számára. A 38. percben nagyszerű akció végén szerezte meg a vezetést a hazai csapat: Lamkel Zé továbbította a labdát Andzouanának, aki egy nagyszerű kényszerítőt mutatott be Hahn Jánossal a tizenhatosban, majd laposan a hálóba lőtt – 1:0.

A DAC nem követte el azt a hibát, hogy a vezetés birtokában visszahúzódik: továbbra is dominált a mezőnyben, és félidőig semmilyen lehetőséghez nem engedte a vendégeket. A nagymihályiak összességében csak két rövid kirándulást tettek Jedlička kapujánál az első játékrészben, a DAC vezetése teljesen megérdemelt volt.

Galéria

Ziccerek futószalagon

Hazai ziccerrel kezdődött a második félidő, Hahn beadására Lamkel Zé robbant be, de végül bikázás helyett egy gyengécske emeléssel próbálkozott, ami mellé is szállt. Nem kisebb ziccer adódott a vendégek előtt is, de Trusa nem élt a remek egyenlítési lehetőséggel.

Az 52. percben a VAR ismét egy esetleges büntetőt vizsgált a DAC javára (ezúttal is kezezés miatt), de a dunaszerdahelyiek ekkor sem kapták meg a hőn áhított 11-est. A túloldalon Trusa ismét óriási ziccerbe került, de Jedlička ismét résen volt. Az ellentámadásból Hahn Hános büntetőt harcolt ki, de a 11-est nem tudta értékesíteni, csak a felső lécre vágta a labdát. Maradt az 1:0, holott a helyzetek alapján a 60. percre már két-két gólt lőhettek volna a hazaiak és a vendégek is.

A nagymihályiak Begala révén újabb komoly lehetőséget dolgoztak ki: a sárga-kékek védelme nem zárt jól a második félidőben. A hazai csapat játéka érthetetlen módon idegesebbé, pontatlanabbá vált. Németh Antal egy kifejezetten furcsa cserével próbálta megnyugtatni a kedélyeket: levitte Hahn Jánost és Nebylát hozta be helyette.

A DAC két újabb komoly helyzettel jelentkezett: előbb Schäfer rúgott egy veszélyes kiflit, majd Lamkel Zé löketénél védett nagyot a vendégek ukrán kapusa. A mérkőzés ezen fázisában szinte kétpercenként adódott helyzet a hazaiak előtt, több közülük góllal kecsegtetett.

A feszültebb hangulat nem csak a helyzetek és a szabálytalanságok növekvő számában, hanem Schäfer András viselkedésében is megmutatkozott: a magyar válogatott középpályásban kijött a sodrából, amikor lassan kapott vissza egy kicsorgó labdát a dunaszerdahelyi kispadtól. Németh Antal kettős cserével hangolt a hajrára, Sharani és Ciganiks érkezett a pályára. 

Az utolsó negyedórában csökkent az iram, a hazaiak már nem helyeztek akkora nyomás Kozsukar kapujára. Továbbra is mezőnyfölényben futballoztak, de az egygólos előny miatt továbbra sem dőlhettek hátra.

A ráadás perceire már csak egy szép Lamkel Zé-lövés jutott, de az eredmény nem változott. A DAC összességében megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

A sárga-kékek számára szombaton Poprádon, a liptószentmiklósiak elleni bajnokival folytatódik a szezon.

Érdekes

DAC–Michalovce 1:0 (1:0)

Góllövők: Andzouana (38.)

Sárga lap: Hahn, ill. Marcin, Begala.

Játékvezető: Marhefka, 3998 néző.

DAC: Jedlička–Blackman, Kružliak, Muhamedbegovic, Davis–Dimun, Schäfer–Andzouana (78. Ciganiks), Krstovic (78. Sharani), Lamkel Zé (90+2. Beszkorovajnij)–Hahn (64. Nebyla).

MICHALOVCE: Kozsukar–Kotula, Ranko, Vaško–Magda, Žofčák, Begala, Kanu (55. Casado Garcia), Mendez (87. Gembický)–Trusa, Marcin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?