A magyarságnak mindig meg kellett küzdenie a szabadságért, és ma sincs ez másképp – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa helyi idő szerint szombaton a New York-i Magyar Házban tartott 1956-os emléktábla-avatáson.

„Akik 1956-ban elhagyták a hazát, a szabadságot keresték. Sok történettel, különböző indokok alapján keltek útra önök vagy őseik. Sokféle Magyarországot hagytak hátra, és így sokféle magyarságot képviselnek itt is” – fogalmazott a miniszteri biztos.

Szilágyi Péter hozzátette: a magyar kormány sokszínű magyarságban gondolkodik, amelyben helye van az anyaországi, a külhoni és a diaszpórabeli magyarságnak is.

„Mindannyian olyan értéket képviselünk, amelyik a másikat kiegészíti, gazdagítja, és így nemzetünk boldogulását is szolgálja” – tette hozzá a politikus, aki azt üzente az egyesült államokbeli magyaroknak, hogy legyenek büszkék magyarságukra, történelmükre és szabadságukra, valamint legyenek erősek, „mert csak erős közösségekből épülhet fel erőssé nemzetünk”.

Szilágyi Péter később a New York-i Magyar Főkonzulátus 1956-os megemlékezésén arról beszélt: ’56 megváltoztatta a magyarságot, sőt az egész civilizált világot. „Hősies kiállásunk megroppantotta a XX. század legkegyetlenebb birodalmát és felemelte népünket, visszaadta tartásunkat” – tette hozzá. A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos kiemelte: az Amerikában a századfordulón még csúfolt és lenézett magyarságot 1956-ot követően hősként ünnepelték, és tömegesen fogadták be őket. „’56 nem múlt el eredménytelenül” – fogalmazott.

A politikus arról is beszélt, hogy „a mai időknek is megvannak a Kádárjai”, akik előrébb sorolják a birodalmi érdekeket, mint a nemzet érdekét, és ezáltal a magyarok szabadságát veszélyeztetik. „2006-ban láthattuk, milyen az, amikor újra a kádári rendszer örökösei irányítják az országot. Hazudtak, félrevezettek, majd mikor a nép el akarta üldözni őket, akkor Pest utcáin újra ártatlan tüntetők vére folyt, és a bűnösök ezért kitüntetéseket kaptak.

Más színekben, de ugyanez a baloldal akar most visszatérni. Egyetlen eszköz elég – és szükséges is – ellenük: a népakarat kifejezése a következő választáson” – fogalmazott Szilágyi Péter.

A miniszteri biztos szombaton részt vett a 2017-ben átadott New York-i 1956-os emlékmű megkoszorúzásán, vasárnap pedig a New Jersey államban található Passaicban, majd New Brunswickban is beszédet mond a magyar közösségek által szervezett 1956-os megemlékezéseken.

(MTI/Felvidék.ma)