Az emberközpontú gazdaságért – Baritz Sarolta Laura OP átvette az Európai Polgár díjat

Megszentelt élet – 2021. október 22., péntek | 18:33

Az Európai Polgár díjat 2008 óta minden évben odaítéli az Európai Parlament (EP). Magyarországon 2020-ban Baritz Sarolta Laura OP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) szakirányú továbbképzés szakfelelőse lett az egyik díjazott, Hölvényi Györgynek, az EP kereszténydemokrata képviselőjének fölterjesztésére.

A díjátadó ünnepségre a világjárvány miatt csak most, október 22-én került sor Budapesten, az Európa Pontban.

A megjelenteket Lővei Andrea, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője köszöntötte. Emlékeztetett rá: az EP 2008-ban alapította az Európai Polgár díjat, amellyel olyan, kivételes teljesítményt nyújtó személyeket és szervezeteket ismer el, akik és amelyek a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához járulnak hozzá, vagy az Európai Unió és az unió alapjogi chartájában foglalt közös értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki szűkebb és tágabb környezetükben.

Az elmúlt tizenhárom évben Magyarországról, illetve magyar nyelvterületről megkapta a díjat többek között Böjte Csaba ferences szerzetes; Kerényi Lajos piarista szerzetes; Székely János püspök; Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója; Szvorák Katalin népdalénekesnő.

2020-ban a díjat „a közösség szolgálatában végzett áldozatos munkájáért, a jövő nemzedékekért való sokrétű, tudományos tevékenységéért, az európai és egyetemes értékekért, így többek között az etikus és emberközpontú gazdaság, a fenntartható fejlődés témájának széles közönséghez való eljuttatásáért, a következő generációknak való továbbadásáért, a társadalmi integráció elősegítéséért, a képviselt értékek melletti elkötelezett és kitartó kiállásáért” Baritz Laura Sarolta domonkos szerzetesnővér, adjunktus nyerte el.

Köszöntője végén Lővei Andrea idézett Laura nővér egy korábbi megnyilatkozásából: „Matematikai alapon megvilágítást kapott az, hogy az az ember, akinek a belső motivációja erős, nem a pénz, a hatalom és a siker motiválja, képes megváltoztatni a struktúrát. A belső motiváció az, ami tanulásra, változtatásra, kiteljesedésre ösztönöz, tehát sokkal markánsabb ösztönzőrendszer, mint a pénz, hatalom, siker. Ez matematikailag kijött, de kijött az is, hogy

az ember belső motivációja a jóra hajlik.

A belső motiváció változója erős korrelációt mutatott a nem anyagiasság felé, az élet céljának megfogalmazási képessége felé, az erényesség felé. Az embernek a legelső hajlama a jóra való.”

Tóth József, az ÉrMe Hálózat Alapítvány kuratóriumi elnöke és a KETEG Oikonomia Kutató Intézet Alapítvány kuratóriumi tagja, Laura nővér alkotótársa méltatásában, folytatva a fent idézett gondolatmenetet, leszögezte:

Isten a világot, az embert jónak teremtette. A jóra törekvő, erkölcsös ember jó gazdaságot tud felépíteni, olyat, amely illeszkedik az isteni teremtés folyamatába.

Emlékeztetett rá: húsz éve ismeri Laura nővért, aki a domonkos rendbe történt belépése előtt, végzett közgazdászként, sikeres menedzserként aktív résztvevője volt a hazánkban kialakuló szabad versenynek, szabad piaci folyamatoknak.

Ezt követően azonban számos egyetemi, gazdasági szereplőt állított álma, az emberközpontú gazdaság elméletének megismertetése és minél szélesebb körben történő terjesztése mellé. Az elmúlt húsz évben konferenciák, könyvek megjelentetése és innovatív egyházi események megszervezése és bevezetése fűződik Laura nővér nevéhez, akivel méltatója is együtt dolgozott ezek lebonyolításában.

Közös munkálkodásuk eredményeképpen jelent meg többek között 2016-ban a Kairosz Kiadónál Antonio Genovesi olasz közgazdász XVIII. századi Értekezések a kereskedelemről, avagy a polgári gazdaságról című könyvének magyar fordítása. Ez volt a kötet első külföldi megjelenése. A könyv bemutatóján akkora volt az érdeklődés, hogy az Akadémia dísztermében tartották meg. Fontos lépés volt az is, hogy 2018-ban ugyancsak a Kairosznál megjelent Paul H. Dembinski Etika és felelősség a pénzügyi életben című tanulmánya. Laura nővér doktori disszertációját is kiadták Háromdimenziós gazdaság – Lehet-e gazdálkodni erényetikai paradigmában? címmel.

Tóth József végül megemlítette Laura nővér és Dabóczi Gergely Emberközpontú gazdaság – Szakkönyv az etikus és fenntartható gazdasághoz című szakkönyvét, amely a Sapientia Hittudományi Főiskolán több mint egy évtizede indult, Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) posztgraduális képzés egyik tankönyve.

Ugyanez a képzés immár elindult a Corvinus Egyetemen is. A KETEG egy 2017-es, nemzetközi pályázaton több mint 360 pályázat közül elnyerte az első díjat.

Méltatása végén az előadó idézte Fodor Istvánnak, az Ericsson magyarországi leányvállalata volt vezérigazgatójának szavait a most Európa Polgár díjjal kitüntetett Baritz Laura nővérről: „Az már önmagában figyelemfelkeltő volt, hogy valaki habitusban, többségében férfiak által képviselt gazdasági vezető témákban hallatja a hangját. Bevallom, az elején voltak kétségeim, hogy ezt a Dávid–Góliát küzdelmet lehet-e hatékonyan megvívni. Laura nővér szokatlan, a gazdaságra vonatkoztatott, emberarcú világa és a multinacionális cégek működési elvei hihetetlen messze álltak egymástól. Az átlagember ezt a harcot, mint mozgalmának sok szemlélője, értelmetlennek tartaná. De Laura nővér két évtized alatt csodálatos eredményeket tudott elérni. Már azzal is, hogy jelentős gyakorló, gazdasági és tanító szakemberi közösséget, társaságot tudott maga mellé állítani.

Munkásságának legnagyobb értéke a tanítás, a szemléletformálás, azoknak az alapelveknek az átadása, ami a vezetővé váló szakembereken keresztül bekerül a gazdaságirányítás felső köreibe.

Az általa hirdetett közjó-maximalizálás, az ember mint cél a gazdaságban, az etikus gazdasági vezetői attitűd megfogalmazása, a közjót szolgáló jó profit, a gazdaság törvényei erkölcsi alapúak, illetve ezeknek a tézisei előbb-utóbb mérsékelhetik a társadalmilag érzéketlen profitmaximalizálást.”

Hölvényi György, a díj fölterjesztője beszédében leszögezte: Európának, Magyarországnak szüksége van Laura nővérre, arra a nézőpontra, világnézetre, amelyből nagyon komoly hiány van. A mai világban az egyházias emberek nehezebben jutnak nyilvánossághoz. – ez a kijelentés nem klerikalizmus, egyszerűen szeretnének értékeket felmutatni. Egy keresztény politikusnak feladata, hogy ebben segítsen, összehozzon olyan embereket, akik nélküle nem találkoztak volna.

A KETEG története is azt mutatja: nagyon sokan hozzájutottak olyan ismeretekhez, amelyekről Laura nővér nélkül nem szereztek volna tudomást. Nemcsak közgazdasági ismeretekről van szó, nemcsak az Egyház társadalmi ismereteiről, hanem ezek mellett egy világlátásról.

 

Lehetséges: ahhoz, hogy valaki olyan egységben, békében, harmóniában lássa a világot, mint amilyenben Laura nővér látja, szerzetesnek kell lenni. Lehet az ember így is és úgy is szerzetes. Ennek a logikának utat kell kapnia, és elsősorban nem a szerzetesek számára, hanem számunkra, civil emberek számára, akiknek mindennap harcolnunk kell. Az EP képviselője emlékeztetett rá:

amikor az Európai Unió elindult, ugyanazt az emberközpontú gazdaságot akarta felépíteni, amit Baritz Sarolta Laura vall, és tanít könyveiben, előadásaiban.

Ennek megvalósítása szinte lehetetlen, de az emberközpontúság nélkül semminek nincs értelme. Európában ma olyan helyzet van, hogy nagyon nehéz a teremtettségből fakadó világról beszélni, általában hallgatunk róla. Ezzel szemben Laura nővérnek van bátorsága nyíltan beszélni erről, ami pedig sok fiatalt is megragad, és ez reménykeltő a jövőre nézve.

Ezt követően Hölvényi György átadta az Európa Polgár díjat Baritz Sarolta Laurának.

Zárszavában a Domonkos-rendi nővér köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzásegítették a kitüntetéshez, kiemelve, hogy csapatmunkáról, s alkotó, egymást támogató közösségről van szó. Végezetül Krisztusnak köszönte meg a díjat, „aki az igazi és végső szervezője a KETEG-nek”.

*

Az Európai Polgár díj másik magyarországi kitüntetettje 2020-ban Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, korábbi országgyűlési képviselő. Az Oltalom Karitatív Egyesületet Molnár Csaba DK-s európai parlamenti képviselő terjesztette fel a díjra.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria