eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Kovács Emese 1.a osztályos tanuló megérkezik a Kispesti Pannónia Általános Iskolába a tanévnyitó ünnepség előtt  2019. szeptember 2-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Fontos program folytatását jelentette be Kásler Miklós

700 ezer gyereket érint.

Folytatódik a Lázár Ervin-program, amely minden 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolás diák számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a Lázár Ervin-program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, muzeális intézmények, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

A Lázár Ervin-program azzal a céllal indult, hogy minden 1-8. évfolyamon tanuló gyermek olyan kulturális ismeretekre, élményekre tegyen szert, ami értékorientált, az európai értékek, a magyar hagyományok, illetve a keresztény értékek hordozója - hangsúlyozta Kásler Miklós.

Felidézte, hogy a járványhelyzet miatt fél évvel az indulása után fel kellett függeszteni a programot és át kellett helyezni az online térbe. Utalt arra, hogy az új tanévben is a járványhelyzet alakulásától függően szervezik majd meg a programokat.

Mint a helyszínen kiosztott sajtóanyagban olvasható, a program nemcsak az állami fenntartású intézményekben tanulókat érinti, hanem az összes 1-8. évfolyamos diákot. Az általános iskolás diákok mellett a 6 és 8 osztályos gimnáziumok tanulói is részt vehetnek a programban, amely így több mint 700 ezer gyereket érint.

A tájékoztatás szerint

idén több mint kétszáz előadóművész vagy előadóművészeti szervezet jelentkezett a programra több mint 800 előadással

. Újdonság, hogy muzeális intézmények is bekapcsolódtak a programba.

Mint írták, a kezdeményezés eredményeként 2021. október 22-ig több mint 415 ezer jegyet vásároltak meg a 2021/2022-es tanévre és 68 ezer jegyet már fel is használtak.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×