Kezdetét vette az Egri Főegyházmegye ifjúsági vezetőképzője

Hazai – 2021. október 22., péntek | 11:59

Az Egri Főegyházmegye különböző részeiből érkező fiatalok töltötték meg Sarudon a Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház, Ifjúsági és Sportüdülőt október 15-én és 16-án. Ez volt az első alkalma az egyházmegye ifjúsági vezetőképző programjának.

A péntek estétől szombat délutánig tartó képzési alkalom során a fiatalok játékokon keresztül ismerkedhettek meg egymással és sajátíthatták el a csoportvezetés lényeges pontjait. A hétvége vezetője Szőke Gábor ózd-bolyoki plébános volt, aki élményszerű feladatokkal adta át tudását.

A különböző helyekről érkezett fiatalok a játékos feladatoknak és nyitottságuknak köszönhetően alig egy nap alatt csapattá kovácsolódtak.

A hétvége zárásaként szabadtéri szentmisén vettek részt a fiatalok, amelyet Vízi János, a főegyházmegye ifjúsági referense mutatott be.

A nyitó alkalmat az elkövetkezendő közel egy évben további nyolc képzési hétvége követi. A most elindult ifjúsági vezetőképző célja, hogy felkészült, hiteles katolikus fiatalokat neveljenek, akik a képzés elvégzése után, saját plébániájukra visszatérve, hasznos tagjai lesznek közösségüknek. A hónapok alatt megszerzett tudásra támaszkodva segíteni tudják plébánosukat vagy hitoktatóikat a helyi ifjúsági munkában, programok szervezésében és lebonyolításában.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria