Ludovic Orban képviselő csütörtök este bejelentette, hogy nem szavazza meg a Ciucă-kormányt, és jövő héten kilép a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakciójából.

Ludovic-Orban-1-scaled

A B1 TV-nek nyilatkozó politikus elmondta, számára az ügyvivő védelmi miniszter kormányalakítási megbízása volt 'az utolsó csepp a pohárban'. Szerinte ezzel a lépéssel a PNL jelenlegi vezetői és Klaus Iohannis államfő is 'elárulták a román állampolgárok érdekeit'.

Ludovic Orban emlékeztetett arra, hogy a korábbi koalícióban sikerült egyezségre jutni egy fontos reformlépéseket tartalmazó kormányprogramban, ez az egyezség azonban most semmivé lett. 'Tényleg nem találok semmilyen racionális magyarázatot Klaus Iohannis Románia érdekeit sértő magatartására' – jelentette ki a PNL korábbi elnöke.

Orban kifejtette, mára már a PNL 'megszűnt létezni', a párt jelenlegi vezetősége 'gerinctelen és szolgalelkű', nem a tagság akaratát érvényesíti, hanem felülről kapja az utasításokat. A Ciucă-kormányt a Szociáldemokrata Párt (PSD) 'szánalmából' fogják beiktatni, s nem tud majd végrehajtani egyetlen reformot sem – jelentette ki.