Negatív rekordok napja /FRISSÍTVE: háromszéki járványhelyzet

2021. október 19., kedd, Belföld

A hét első munkanapján elvégzett nagyszámú, 81 ezernél több teszt eredményeként ugyancsak nagyszámú, 18 863 újabb koronavírus-fertőzéses eset igazolódott be, ebből 78 esetet Kovászna megyéből jelentettek - áll a stratégiai kommunikációs törzs mai tájékoztatásában.

Az egy nap alatt koronavírus-fertőzés következményeként elhunytak száma is igen magas, az 574 halálesetből egy sem történt Kovászna megyében. Az elhalálozottak közül 528-an nem voltak beoltva, a 46 beoltott áldozatból 43-nak egyéb társbetegségei is voltak. A kórházi kezelésre szoruló betegek száma enyhén csökkent tegnaphoz képest, de még mindig 19 700 felett van, a súlyos esetek száma viszont továbbra is növekszik, most már 1805 páciens fekszik intenzív osztályon.

A Kovászna megyei prefektúra mai közleménye újabb háromszékiek elhalálozásáról tájékoztat: egy 65 éves csomortáni nő, egy 74 éves kézdiszentkereszti férfi és egy 81 éves kézdivásárhelyi férfi vesztette életét koronavírus-fertőzés miatt. A járvány kezdete óta a megyében 380 személy halálát okozta a kór, egyikük sem volt beoltva.

Köżben telítődnek a háromszéki kórházak is, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 7 koronavírus-fertőzötteknek elkülönített kórházi ágy van szabadon, az intenzív osztály valamennyi ágya foglalt. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórházban 4 szabad ágy van.

A háromszéki településeken az elmúlt nap folyamán nem változott jelentősen a fertőzöttségi mutató, jelenleg Kovászna megyében 854 aktív eset van, a következők szerint: 107 Kovásznán (a településen az ezer lakosra vetített incidencia 9,76), 10 Nagypatakon (incidencia 8,70), 13 Árkoson (7,57), 16 Bodokon (6,19), 371 Sepsiszentgyörgyön (5,81), 13 Sepsikőröspatakon (5,18), 19 Hidvégen (5,13), 17 Szentkatolnán (5,11), 7 Barátoson (5,03), 7 Kökösben (4,66), 8 Lemhényben (4,34), 12 Bereckben (3,48), 16 Uzonban (3,43), 7 Illyefalván (3,38), 4 Kézdialmáson (3,15), 61 Kézdivásárhelyen (3,06), 14 Zabolán (2,98), 5 Mikóújfalun (2,81), 14 Zágonban (2,74), 11 Csernátonban (2,71), 9 Ozsdolán (2,42), 4 Vargyason (2,31), 21 Bodzafordulón (2,22), 12 Előpatakon (2,12), 7 Torján (1,82), 4 Dobollón (1,77), 3 Sepsibükszádon (1,75), 7 Zágonbárkányban (1,74), 8 Kézdiszentléleken (1,72), 8 Szitabodzán (1,64), 2 Maksán (1,60), 5 Bölönben (1,51), 12 Baróton (1,33), 4 Nagyborosnyón (1,21), 2 Kézdiszentkereszten (1,16), 6 Bardócon (1,15), 1 Dálnokon (1,06), 1 Esztelneken (0,89), 2 Rétyen (0,86), 4 Gelencén (0,77), 2 Gidófalván (0,75), 3 Nagybaconban (0,63) és 1 Nagyajtán (0,62). Két községben (Kommandón és Málnáson) egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Kire szavaz a sepsiszentgyörgyi polgármester-választáson?












eredmények
szavazatok száma 897
szavazógép
2021-10-19: Közélet - :

Felöntöttek a garatra

Két ittas vezető is lebukott a hétvégén Háromszéken. Nyujtódon szombaton, kora délután az őrjáratozó kézdivásárhelyi közlekedésrendészek a településen áthaladó 11-es országúton megállítottak egy gépkocsit.
2021-10-19: Közélet - Bokor Gábor:

Elkerülhetetlen a korlátozások bevezetése (Kovászna) /Frissítve/

Háromszéken Kovásznán a legnagyobb a Covid-fertőzöttségi mutató, ma már majdnem elérte a tíz ezreléket, összesen 107 fertőzöttet tartanak nyilván – tudtuk meg a városházán Gyerő József polgármestertől. A fertőzöttségi arány már napok óta meghaladja a 7,5 ezrelékes küszöb értékét, amely komoly megszorítások bevezetését feltételezi, ám mindeddig nem kaptak semmiféle utasítást erre vonatkozóan a prefektúráról – mondotta a polgármester. A holnaptól kötelező korlátozásokról  délután értesítették a kovásznai városházát és ugyanazok a tiltások érvényesek Nagypatakon és Árkoson is.