Nyitókép forrása: SITA/Hakon Mosvold Larsen/NTB Scanpix via AP

 

Ismét egy olyan radikalizálódó személy követett el súlyos merényletet Európában, akit a rendőrség egyébként szemmel tartott és figyelt. A norvég fővárostól néhány kilométerre fekvő Kongsberg városában az elmúlt nap legalább öten meghaltak, mikor egy 37 éves dán állampolgárságú férfi íjjal lőtt meg több, a helyi Coop Extra szupermarketben tartózkodó vásárlót. Az áldozatok mindegyike 50-70 év közötti, négy nő, egy férfi van a halálos áldozatok között.

 

A BBC közlése szerint az elkövetőt a támadást (vagyis az első lövés után) 35 perccel ártalmatlanították és letartóztatták. Később kiderült, hogy a rendőrség egy ideje már a látóterében tartotta, mivel áttért az iszlámra és fennált a veszélye, hogy radikalizálódik. A dán állampolgárságú férfi dán anya és norvég apa gyermeke.

 

Állítólag az elkövetőnek először sikerült meglépni a kiérkező első járőrök elől, nem kizárt, hogy többeket ezután sebesített meg. A rendőrök végül a támadás kezdete után 35 perccel fogták le.

 

 hirdetes_810x300  

A helyi tévéadók által megszólaltatott tanúk szerint a szupermarketben váratlanul nagy zűrzavar támadt, egy nő kétségbeesetten keresett menedéket, majd az egyik tanú elmondása szerint az utcasarkon megjelent egy férfi íjjal a kezében.

 

„Utána azt láttam, ahogy az emberek az életükért futnak, láttam egy nőt, aki gyermekét a kezében rohant fedezéket keresni”

 

fogalmazott.

 

A rendőrség közlése szerint a támadó az íjon kívül más fegyvereket is használt, de részleteket nem árultak el. Ahogy arról sem nyilatkoztak a hatóságok, hogy terrorcselekményről van-e szó. Az ügynek nyilván politikai következményei is lehetnek, a merényletre a leköszönő konzervatív kormány utolsó napján került sor, az új kabinet baloldali vezetésű lesz.

 

Ez a támadás volt a leghalálosabb és legsúlyosabb Anders Behring Beivik szélsőjobboldali terrorista 77 emberéletet követelő támadása óta, amelyre 2011 júliusában került sor.

 

A norvég rendőrség országos szinten rendelte el, hogy elővigyázatosságból minden járőr viselje lőfegyverét.

 

bbc.com, nationalpost.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!