eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Szabályos parkolásra figyelmeztető tábla Budapest belvárosában
Nyitókép: Forrás: BKK

Ilyennel sem találkoztak korábban a közlekedők Budapesten – fotók

Az ok a szabálytalan parkolás miatti sűrű trolielakadás.

A szabályos parkolásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a VII. kerületi Nefelejcs, Dohány és Wesselényi utcában – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint a fővárosban évente több mint kétezer olyan esetet regisztrálnak, amikor szabálytalanul parkoló autó akadályozza a BKK járatainak haladását.

"Ezek a forgalmi helyzetek nemcsak a közlekedésszervező társaságnak okoznak plusz munkát, hanem az utasokat is akadályozzák abban, hogy a megfelelő időpontban elérjék úti céljukat" – hívták fel a figyelmet. Hozzátették, hogy az esetek mintegy fele a belvárosi trolibuszvonalakat érinti, ahol a szűk utcák és "az áramellátáshoz való kötöttség miatt" sokkal nehezebb kikerülni a rossz helyen parkoló autókat.

A BKK szerint ezért kerültek az új táblák az említett helyszínekre: az idén

  • a Nefelejcs utcában mintegy 48 órát állt a forgalom, míg
  • a Dohány utcában több mint 36 óra,
  • a Wesselényi utcában pedig csaknem 12 óra volt a "zavarok" összideje.

A társaság arra kéri az autóval közlekedőket, hogy csak a kijelölt parkolóhelyeket és azokat is csak szabályosan használják, ezzel segítve a közösségi közlekedés járműveinek haladását.

Szabályos parkolásra figyelmeztető tábla Budapest belvárosában – forrás: BKK
Szabályos parkolásra figyelmeztető tábla Budapest belvárosában – forrás: BKK

Ha a szabálytalanul parkoló autók akadályozzák a járműveket, az illetékes hatóságok elszállíthatják azokat, a gépkocsi tulajdonosa pedig 10 ezertől 30 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthat – figyelmeztettek a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×