Még egy évig is lezárva tarthatják a Velencei-tó partján épült területet, az ott élők viszont azonnali cselekvést akarnak

Még egy évig is lezárva tarthatják a Velencei-tó partján épült területet, az ott élők viszont azonnali cselekvést akarnak

Ásót is hoztatok?
Nem értem, hogy a törvény miért azt védi, aki a birtokháborítást elköveti? Amit eddig tudunk az csak jogászkodás és nem vezet sehová!
Ez így nem maradhat! Ha az önkormányzat vagy a polgármester nem tesz valamit, akkor itt valaki megint kaput vág a kerítésen!

Feszült hangulatban várták a Velencei-tó partján élők Gerhard Ákost, Velence polgármesterét, aki lakossági fórumot tartott a Gomi Kft. által kerítéssel elzárt vízparti terület miatt. A Velence Korzót üzemeltető kft. vezetője, Berényi Csaba nem várta meg, amíg az önkormányzattal fennálló jogvitája lezárul. Múlt hétfőn úgy döntött, hogy önkényes módon kapukkal zárja le a kerítést, amelyet még tavasszal épített a helyszínen. Az intézkedés egyébként olyan gyorsan történt, hogy a Gomi Kft. emberei az egyik büfést is bezárták... Így most senki, még az ott helyet bérlő büfések sem léphetnek a frekventált területre, ami jelentős veszteséget jelent minden érintett számára.

A velencei korzó megépítésének, majd működtetésének ügye egyébként tipikusnak tekinthető és több mint tíz éve kezdődött. 2003-ban Oláhné Surányi Ágnes, Velence akkori polgármestere és a Gomi Kft. akkori vezetése kitalálták, hogy a szabadstrandon megvalósítanak egy emeletes sétányt üzletekkel, boltokkal éttermekkel és homokos parti fövennyel... Ekkor még nem volt forrás ilyesmire, de 2007-ben, amikor kezdtek érkezni a turisztikai célokra felhasználható uniós pénzek, megint felvetődött a beruházás ötlete. Pedig a tervek ellen már akkor is erős kritikákat fogalmaztak meg az ott élők.

Ettől függetlenül zárt ülésen a testület megalakította a Gomi Kft. és az önkormányzat között azt a közös konzorciumot, amely később a Velencei-tó kapuja néven lett ismert. 

2009-ben, amikor még egy kapavágás sem történt, a lényegében egyedül induló Gomi Kft. nyerhette el a terület üzemeltetésére (hasznosítására) kiírt pályázatot. A kivitelezést végző cég viszont félkész állapotban állt le a munkálatokkal és 660 millió forinttal lépett le, illetve szűnt meg.

Ennek eredményeképp 2012-ben a város csődközeli helyzetbe került, amit a kormány akkor még konszolidált. Azonban Oláhné újabb, ezúttal 400 millió forint hitelt vett fel a munkák befejezésére, amit 2016-tól az önkormányzatnak kell törlesztenie 2023-ig. Ez éves szinten 70 millió forintjába kerül az önkormányzatnak.
2014-ben végül nagy nehezen felépült a közben jelentős állagromlást is elszenvedő korzó, de a befolyt bevételekből a Gomi Kft. a területet nem gondozta rendesen, nem tartotta karban a helyiségeket, nem végeztette el a garanciális javításokat és még engedély nélküli ideiglenes épületeket is felhúzott a területen. A jelenlegi önkormányzat többször is felhívta a figyelmet a hatóságoknál az üzemeltetővel kapcsolatos problémákra, hiányosságokra és jogellenes építésekre. Végül arra jutottak, hogy a Gomi Kft. és annak tulajdonosa, Berényi Csaba nem tett eleget a kötelezettségeinek, ezért az önkormányzattal kötött szerződését idén májusban felbontották.

Ezután kerítette tavasszal körbe a területet a Gomi Kft. és múlt hétfőn még kapukkal le is zárta a parti részt. Ezt bontotta meg valaki a napokban és a rendőrök eljárást is indítottak az egyik helyi lakos ellen. A helyzet tehát most úgy áll, hogy Gomi Kft. önkényesen lezárja a közterületet, sőt még pert is indít, mégis azt viszik el a rendőségre, aki a jogellenes állapotot megszüntetné.

Ilyen előzmények után azonnali cselekvést vártak el a lakossági fórumon megjelentek, ehelyett azonban csak jogi beszámolót, illetve jogászi álláspontokat kaptak, amivel viszont nem tudnak mit kezdeni.

Nekünk nincs más lehetőségünk, mint jogi úton igazságot tenni!

Gerhard Ákos polgármester szavait Kádár Balázs, a velencei önkormányzat ügyvédje azzal egészítette ki, hogy a bíróságra benyújtott dokumentumok is alátámasztják a szerződésbontás jogosságát, illetve a lezárás jogtalanságát. 

Ezek alapján abban bízunk, hogy egy év alatt befejeződhet a per

- jelentette ki Kádár Balázs ügyvéd.

Addig viszont marad a mostani állapot, ami valóban elfogadhatatlan.

Nem értem, ha jogtalanul lett felhúzva a kerítés, miért nem bonthatjuk le? Akkor tehát lebontjuk most, vagy várunk vele reggelig?

Ezt a sarkalatos kérdést tette fel az egyik jelenlévő. A polgármester és az ügyvéd azonban nem biztatná ilyen lépésre a megjelenteket és úgy vélte, továbbra is a jogi út lehet a megfelelő lépés.

Miért?! A nagy kordonbontó Orbán Viktor is elbontotta anno a kerítést a Kossuth téren

- érvelt a kerítésbontás mellett egy másik hozzászóló, utalva az akkor ellenzékben lévő jelenlegi miniszterelnök 2007-es akciójára.

Igen, de őt védte a mentelmi joga! Nekünk nincs ilyen jogosultságunk

- válaszolt a kerítésbontást támogató elképzelésre a polgármester.

Később Gerhard Csaba az Alfahírnek úgy fogalmazott, hogy a jogszabályok rosszak, mert az emberek tehetetlenek az ilyen jellegű birtokháborítás ellen.

Az lenne a normális állapot, hogy a tulajdonos jogai védve legyenek! Hasonló a helyzetünk, mint például annak aki szerződést bont az albérlőjével, de az nem költözik ki, és nem is lehet utcára tenni, miközben az ingatlan állapota és értéke folyamatosan romlik. Szerintem felháborító, hogy a tulajdonos nem férhet hozzá a saját tulajdonához! Mi sem juthatunk hozzá a saját önkormányzati tulajdonunkhoz, ami nem mellesleg közvagyon! Az államnak pedig kötelességre lenne megvédenie a vagyonát. Ehelyett ilyen helyzet állhat elő

- tette hozzá Velence polgármestere.

Berényi Csaba, a Gomi Kft. ügyvezetője nem jelent a lakossági fórumon, de az ügyeit szintén intéző fiai igen. Amikor viszont ez kiderült, gyorsan távoztak. Lapunk próbálta megszólaltatni őket, de futva siettek az általuk lezárt, s mint később kiderült, kamerákkal is megfigyelt területre.

Mi hiába próbáltunk tárgyalni, szóba sem állnak velünk. Ha mégis, akkor az kizárólag újabb pénzkövetelés a részükről

- mondta az egyik büfés, akinek üzlete szintén a lezárt kerítés mögött áll.

Ilyenből nagyon sok van a korzón. Köztük egy olyan lángossütő is, amely mindig Velencén állt, tehát nem egy új építésű sütöde és még télen is nyitva volt.

A működésünket lehetetlenítik el! Hiába akartunk szezonvégi karbantartást végezni, vagy volt olyan, aki ki akart volna nyitni, de csak lezárt kapukat találtunk

- idézte fel a múlt héten történteket Kernuszné Simon Ágnes büfés, aki hangsúlyozta, amellett, hogy fizetik az iparűzési adót, nagyon sok helybélit foglalkoztatnak, akiknek most szintén a megélhetésük, illetve a plusz jövedelmük került veszélybe a Gomi Kft. lépése miatt.

Mi csak dolgozni szeretnénk végre

- tette hozzá Kernuszné Simon Ágnes.

Mások pedig csak sétálni egyet a vízparti korzón, vagy kiülni a jó időben a partra, de a Gomi Kft. kerítése miatt ez sem lehetséges.

A lakossági fórum véget ért, de több kérdés maradt, mint amire elfogadható választ adhatna az önkormányzat. Ráadásul a koronavírus-járvány sem tett jót a forgalomnak és a Velencei-tó vízszintje is egyre alacsonyabb. Az így keletkező oxigénhiányos víz miatt pedig nyáron jelentős halpusztulás volt megfigyelhető a tavon, ami az elmaradó turistaforgalom miatt tovább nehezíti az ott élők és dolgozók életét.

Az állam azonban nem sokat tett a vízminőség javítása érdekében, holott lenne pénz erre is, ahogyan bizonyosan van olyan jogszabály, amely kimondja, senki sem kerítheti el a köztulajdont mások elől. Csak győzzék kivárni az érintettek... Ez a türelem azonban úgy tűnik véges, és ahogyan azt az egyik hozzászóló is megjegyezte, a cselekvés nem féltetlenül a jogászok feladata, hanem a hatóságoké, vagy adott esetben az önkormányzaté, amely elvben megtehetné, hogy tulajdonosként egyszerűen elbontatja a kerítést és ennek költségeit, valamint az elmaradt haszon miatt megjelenő költségeket is a Gomi Kft.-re terheli.

Ha nem így történik, akkor még a következő szezon is lezárt partszakaszon érheti a velencei büféseket és a nyaralókat.