Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

A Sme rodina kormányból való kilépéssel kapcsolatos gyakori fenyegetőzései kezdik elveszíteni a varázsukat és a hatásukat is – véli Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter. Bízik benne, hogy Boris Kollárnak, a Sme rodina elnökének fenntartása a bírósági térképpel és a kórházreformmal kapcsolatban nem „olcsó populizmus“.

 

„Az egyik fülemen be, a másikon ki”

 

– konstatálta sajtótájékoztatóján Sulík Boris Kollár újabb távozással kapcsolatos kijelentéséről.

 hirdetes_400x285  

 

„Nem tudom milyen okok vezették őt erre, nem is akarok találgatni, remélem, hogy ez nem egy olcsó populizmus, amivel hirtelen tetszelegni akar valaki előtt”

 

– tette hozzá Sulík azzal, hogy a koalíciós tanácson nem hangzott el ilyesmi a Sme rodina részéről.

 

„Voltak bizonyos kifogásaik, de arra számítottam, hogy ezekről majd Mária Kolíková igazságügyi miniszterrel tárgyalnak. De azt, hogy nem támogatjuk és pont, most hallom először”

 

– mondta Sulík az új bírósági térképpel kapcsolatban.

 

Sulík a kórházhálózat átalakítását szintén fontosnak tartja.

 

„A kormányban a Sme rodina minisztereinek szavazatai nélkül is átment, a parlamentben is el tudom képzelni ugyanezt a forgatókönyvet. Ha nem támogatják, de nem vétózzák meg az egészet, akkor elfogadjuk nélkülük, van hozzá elegendő szavazatunk”

 

– konstatálta az SaS elnöke.

 

Kollár hétfőn kijelentette, hogy sem a kórházreformot, sem a bírósági reformot nem támogatja a jelenlegi formájában, még annak árán sem, ha ez a kormánykoalícióból való távozást eredményezné.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.