eur:
393.82
usd:
365.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Facebook/Előválasztás 2021/Bordás Róbert/aHang

Kezdődik az ellenzéki előválasztás második fordulója - minden tudnivaló egy helyen

A voksolás október 16-ig tart, a résztvevők az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről hoznak döntést.

Az ellenzéki előválasztás második fordulóját eredetileg október 4-e és 10-e között tartották volna meg, de az első forduló magas részvételi aránya és az online szavazás informatikai rendszerének hibái miatt az első kör később kezdődött és tovább tartott a tervezettnél, ezért a második rajtját is elcsúsztatták október 10-ére. A Civil Választási Bizottság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. „Logisztikai, nyomdai feladatokat kell ellátni, a sátrakat újra kell építeni és az ott segítőket is be kell osztani” – sorolta Magyar György ügyvéd, aki szerint az önkéntesek nélkül semmi eredmény nem lenne. „Erre a pártok nem képesek, a civilek nem képesek, csak együtt vagyunk képesek” – fogalmazott.

Ha már nyomdai feladatok: Karácsony Gergely visszalépése nyomán, miután a QR-kódos szavazólapok addigra már elkészültek, most egyesével kell filctollal "kihúzogatni" a nevét. Az Országos Előválasztási Iroda úgy javasolta törölni Karácsony Gergelyt a lapokról, hogy a szavazat leadására szolgáló rubrikát ki kell satírozni, és a jelölt nevét, valamint a jelölő szervezeteit tartalmazó sort a bal alsó saroktól a jobb felső sarokig tartó vonallal át kell húzni. A szavazólapot egyebekben érintetlenül kell hagyni. Egy fotót is megosztottak arról, hogyan kell majd kinéznie ezután egy szavazólapnak – aki nem ilyennel találkozik, az kérjen újat, a voksolók legyenek résen, figyelmeztettek.

A második forduló részvételi arányát és ebből adódóan a választás eredményét a közvélemény-kutatók is nehezen tudják megjósolni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor. A potenciális ellenzéki szavazóknak közel 40 százaléka ugyanis azt állítja, hogy elmegy az előválasztásra, amit a szakember képtelenségnek tart. Így aztán, ha a közvélemény-kutatók az előválasztáson mégis résztvevő tábort sem tudják lemodellezni, a viszonyokat sem igazán – magyarázta a politikai elemző.

Ráfordulnak a második körre

Dobrev Klára, a DK miniszterelnökjelölt-jelöltje szombat délután háromtól tartott kampánygyűlést Kőbányán, ahol arról beszélt, kormányzásra készül. Újabb fejezete zajlott le az előző nap Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel folytatott üzenetpárbajnak. Minderről itt írtunk.

Vasárnap Márki-Zay Péter tart kampánygyűlést szintén Budapesten, a Madách téren, szintén 15 órakor, és ezen részt vesz a javára visszalépett Karácsony Gergely is.

Kik, mikor, hol, hogyan?

  • Az ellenzéki előválasztás második fordulója október 10-én reggel 8 órától október 16-án este 8 óráig tart. Az online szavazás hétfő reggel kilenckor indul, erről alább írunk bővebben.
  • Szombatra véglegesült a szavazásra biztosított helyszínek és nyitva tartásuk időpontja, erről az előválasztás hivatalos oldalán lehet tájékozódni – és érdemes is, lesznek eltérések, és kevesebb szavazópont is lesz, figyelmeztettek a szervezők.
  • Azok vehetnek részt az előválasztáson, akik 2004. április 1-jén vagy előtte születtek és rendelkeznek állandó magyarországi bejelentett lakcímmel.
  • Az online vagy személyesen szavazók Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közül választhatják ki Orbán Viktor miniszterelnök tavaszi kihívóját.

Már lehet időpontot foglalni az online szavazás videós azonosítására. A hivatalos Facebook-oldalon megjelent információk szerint az online szavazás során annak, aki az első fordulóban már regisztrált, annak a „már szavaztam az első fordulóban” opciót kell választania, majd megadnia a nevét és a személyi számát. Ha ezek rendben vannak, akkor tudja elvégezni a videós azonosítást. Ha valaki az első fordulóban nem vett részt, vagy személyesen szavazott, akkor szükséges regisztrálnia is.

A szervezők azt kérik, hogy aki teheti, személyesen szavazzon, mert az online felület elsősorban a mozgásukban korlátozott, valamint a külföldön, illetve a szavazópont nélküli településen élők szavazójogának gyakorlását hivatott elősegíteni.

További információk ebben a Facebook-bejegyzésben.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×