Tűz ütött ki péntek reggel a konstancai járványkórháznál, vörös jelzésű beavatkozási kódot léptettek érvénybe, írja a Mediafax. A Konstanca megyei prefektus, Silviu Coșa megerősítette: négy személy elhunyt. A későbbi híradások szerint viszont kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma. A tüzet eloltották. Florin Cîţu miniszterelnök felkérte Raed Arafatot Konstancán személyesen irányítsa a járványkórház intenzív osztályán kiütött tűz nyomán szükségessé vált hatósági beavatkozást. /Frissítés: hét főre pontosították az áldozatok számát./
Az első információk szerint a tűz az intenzív osztályon keletkezett. A kórháznál lángokkal és nagy mennyiségű füsttel szembesültek a helyszínre érkező katasztrófavédelmisek.
Zoom
Fotó: ISU
Az orvosok segédkeztek a betegek evakuálásában, ami azért is nagy kihívás, mert a páciensek közül többen nem képesek önállóan mozogni. Több mentőautó érkezett a helyszínre, hogy átvegyék a betegeket, és a megyei kórházba szállítsák őket.
A járványkórház a városi önkormányzat hatáskörébe tartozik, közölte a Konstanca Megyei Tanács elnöke, Mihai Lupu a Digi24 hírtelevízió kérdésére, hozzátéve, hogy régi, 60-70 éves épületről van szó.
A Konstanca megyei prefektus, Silviu Coșa korábban megerősítette: négy beteg elhunyt, három a liftben, egy pedig az épület földszintjén. Mint hozzátette: 40 tűzoltóautó érkezett a helyszínre a Konstanca, Ialomița és Călărași megyei egységektől. Ezt követően a G4media.ro információi szerint kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma a G4media.ro információi szerint, amit a Konstanca megyei katasztrófavédelmi felügyelőség megerősített.
A kórházba 113-an voltak beutalva, ebből tízen az intenzív osztályra. Az evakuált betegeket a Konstanca Megyei Sürgősségi Kórházba, a Pneumológiai Kórházba, illetve a megyei katasztrófavédelem (ISU) egyik mobil kórházába szállítják, közölte az egészségügyi minisztérium.
A szaktárca szerint valamennyi pácienst átszállítják a megyei kórházba, a tüdőkórházba, illetve a katasztrófavédelmi felügyelőség mobil kórházába, közölte az Agerpres hírügynökség.
Az ügyvivő egészségügyi miniszter, Cseke Attila igénylésére készenlétbe helyezték a medgidiai és a mangaliai kórházat is, hogy szükség esetén oda is szállíthassanak betegeket.
A Konstanca megyei katasztrófavédelmi felügyelőség megerősítette, hogy a megyeszékhely járványkórházában keletkezett tűzben kilenc személy életét veszítette.
A koronavírus-kórházak intenzív osztályán különösen nagy a tűz veszélye, ugyanis a légzésproblémákkal küzdő betegek ellátására használt oxigénpalackok rendkívül gyúlékonyak. A járvány kitörése óta nemzetközi szinten is gyakoriak voltak a kigyulladt koronavírus-kórházakról érkező hírek. Romániában az elavult infrastruktúra, a régi villanyvezetékek miatt is gyakoriak a kórháztüzek. Az elmúlt egy évben az országban tűz ütött ki a Piatra Neamț-i megyei kórházban (10 halálos áldozat a helyszínen, további négy később), a kolozsvári vasutas kórházban (nem volt halálos áldozat), a Maros Megyei Klinikai Kórházban (nem volt halálos áldozat), a Iași megyei Socola pszichiátriai intézetben (1 halálos áldozat) és a bukaresti Matei Balș Járványtani Intézetben (5 halálos áldozat a helyszínen, 17 később).
Ugyanakkor emlékeztetnek, a tűzeset bejelentését követően 9.53-kor aktiválták a legmagasabb fokú mentési eljárást, a vörös kódot. A kórházban kezelt betegeket kihozták, és 10.55-re sikerült eloltaniuk a tüzet.
Florin Cîţu miniszterelnök felkérte a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetőjét, Raed Arafatot, hogy menjen el Konstancára és személyesen irányítsa a járványkórház intenzív osztályán kiütött tűz nyomán szükségessé vált hatósági beavatkozást.
„Florin Cîţu miniszterelnök felkérte Raed Arafat államtitkárt, menjen el a helyszínre és bizonyosodjon meg, hogy a hatósági beavatkozás problémamentesen zajlik” – áll a közleményben.
Az Agerpres szerint a kormány tájékoztatása értelmében a miniszterelnök állandó kapcsolatban áll a belügyminisztérium, az egészségügyi tárca és a Konstanca megyei prefektúra képviselőivel. A belügynél válságstábot állítottak fel, ez irányítja a hatósági beavatkozást, illetve gondoskodnia kell a kórházból kimenekített betegek más egészségügyi intézményekben való elhelyezéséről.
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kivizsgálás indult a konstancai kórháztűz ügyében – értesült az Agerpres hírügynökség ügyészségi forrásokból.
Egy csapat már a helyszínen vizsgálódik, a nyomozást a konstancai törvényszéki ügyészség irányítja.
Frissítés: Pontosított a belügyminiszter: heten haltak meg
A belügyminiszter utólagos pontosítása szerint hét páciens vesztette életét, öt a helyszínen, kettő pedig a kimenekítését és elszállítását követően. A katasztrófavédelem a tűz megfékezése után még kilenc páciens haláláról adott ki közleményt.
Iohannis: kudarcot vallott a román állam
"Ma sajnos a román állam kudarcot vallott a polgárainak védelmére vonatkozó alapvető küldetése teljesítésében" - állapította meg Klaus Iohannis államfő pénteken kiadott sajtóközleményében. Az elnök együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és úgy értékelte: az újabb kórháztűz is bebizonyította, mennyire elavult a világjárvány negyedik hulláma által példátlan nyomásnak kitett egészségügyi infrastruktúra, amelynek korszerűsítését Románia a nemzeti helyreállítási terv egyik kiemelt célkitűzésévé tette.
(Maszol - MTI nyomán)