eur:
395.4
usd:
372.32
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után - közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet rektora.

Az esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel. "Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez" - közölte Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.

Erdő Péter szombat részt vett a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét.

Az Áder Jánossal és Orbán Viktorral tartott találkozót külön kiemelte budapesti látogatásának eseményei közül Ferenc pápa, aki elismeréssel szólt a magyarországi hívők közösségéről is - számolt be az egyházfővel tartott magánkihallgatásán elhangzottakról Erdő Péter bíboros az MTI-nek szombat este.

Fiatalos légkör, urbánus érzelemviág Budapesten

A bíboros elmondta: Ferenc pápa külön kiemelte, valamint "nagyon szívélyesnek és pozitívnak" nevezte a magyar állami vezetőkkel szeptember 12-én zajlott beszélgetést.

"Nagy elismeréssel szólt a magyarországi hívők közösségéről, amely szerinte a történelem fordulatai közepette is meg tudta élni és meg tudta valósítani, hogy Jézus Krisztus kerüljön a középpontba"- mondta Erdő Péter.

Hozzátette, a vatikáni tudósítók számára pozitív meglepetésnek számított, hogy Budapesten nem "folklorisztikus, vidéki Európát" találtak, hanem "fiatalos légkört, urbánus érzelemvilágot".

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×