Közel ment a kereszthez, és föltekintett rá – Fájdalmas Anya-búcsút ünnepeltek Egerben

Hazai – 2021. szeptember 25., szombat | 13:02

Szeptember 19-én, a Fájdalmas Anya tiszteletére szentelt egri szervita templom búcsúünnepén Füleczki István szemináriumi prefektus, teológiai tanár mutatott be szentmisét.

A búcsúi szentmise elején Csizmadia István bazilikai plébános köszöntötte az ünneplő híveket, valamint a szentmisét bemutató Füleczki Istvánt, aki a római tanulmányait befejezve az Egri Főegyházmegyében végzi szolgálatát.

János evangéliumában mindössze két alkalommal találkozunk Mária személyével, az egyik a kánai menyegző, a másik pedig a golgotai jelenet – mutatott szentbeszédében Füleczki István atya. – Az előbbiben a reménykedő egyház édesanyjaként jelenik meg, míg utóbbinál már a beteljesült, célba ért egyházat láthatjuk benne. Kitartó volt, engedelmes és alázatos.

Isten minket is gyakran meghív a Golgotára, hogy

legyünk olyan lelkületűek mint Mária, aki közel ment a kereszthez, és föltekintett rá

– fogalmazott a prefektus.

A kereszt tövében csak János volt, aki képviselte az apostoli egyházat. Amikor pedig Jézus Máriára bízta Jánost, akkor az egész egyházat, bennünket is Máriára bízott – emelte ki az ünnepi szentmise szónoka.

Azokat a kereszteket, amelyeket magunknak generálunk – mint például az aggodalmaskodás, szorongás, félelem –, tegyük le, ne cipeljük. De amiket egyértelműen az Úrtól kapunk, ha nehéz is, vigyük,

hiszen ő maga lesz majd, aki leveszi vállunkról terheinket, amikor megérkezünk oda, ahol már helyet készített számunkra – mondta Füleczki István.

Majd XVI. Benedek emeritus pápa szavait idézve hangsúlyozta, hogy Krisztus keresztje ugyan egy kivégzőeszköz, de nekünk a rajta függő Krisztussal együtt kell azt szemlélnünk. Ha így látjuk a keresztet, akkor már nem a gyűlöletet fogja sugározni számunkra, hanem a szeretetet.

A szentmise végén hagyományos módon körmenetet tartottak.

A záróáldást a szervita templom előtti téren fogadták a hívek.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szöveg és fotó: Federics Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria