eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Jövőre 30 százalékkal több jut honvédelemre

Military fesztivált nyitott meg a külügyminisztérium államtitkára.

A magyar kormány fontosnak tartja a honvédelmi képességek növelését, ezért 2022-ben 30 százalékkal több forrást fordít a honvédelemre, mint az idén - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Nagykovácsiban.

Menczer Tamás a VII. Hadikultúra és Military Fesztivál ünnepélyes zászlófelvonással és hadifelvonulással egybekötött megnyitóján arról beszélt, szükség van egy erős magyar honvédelemre, mert veszélyes időket élünk, a veszélyt a járvány mellett a tömeges és illegális bevándorlás jelenti, amelyek ellen védekeznünk kell.

Hozzátette, hogy a 2015-ös migrációs válság óta migrációs hátterű terroristák Európában több mint háromszáz ártatlan embert öltek meg és több mint ezerháromszázat megsebesítettek.

Menczer Tamás rámutatott arra, hogy a tömeges bevándorlás a jelen és a jövő kérdése, mivel az amerikaiak által elrontott afganisztáni kivonulás miatt az ország potenciális kibocsátó országgá vált, ahonnan jelenleg már négymillió belső menekült van úton. A 40 milliós ország lakosságának a fele él humanitárius segélyekből, milliók és tízmilliók dönthetnek úgy bármikor, hogy az életkörülményeikből adódóan elindulnak Európa felé - figyelmeztetett az államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×