A ciprusi ortodox egyház hivatalosan is átvette azt a két gazdagon díszített 18. századi ajtót, amelyeket az etnikailag megosztott sziget északi részén álló templomából loptak el.
Az ajtók visszaszerzéséért hosszas jogi csatározás folyt egy japán művészeti főiskolával, amely annak idején megszerezte a műkincseket.
Janisz Karouszosz kommunikációs és munkaügyi miniszter elmondta, hogy a fából készült, vallási jelenetekkel festett, faragott, aranyozott ajtókat a Kanazava Művészeti Főiskolán találták meg több mint húsz évvel ezelőtt, és hazatérésükhöz "hosszú, intenzív munkára" volt szükség.
A közleményből nem derült ki, hogy a japán főiskola hogyan jutott hozzá a műkincshez.
Az ajtók a periszteronopigi templom ikonosztázának részét képezték eredetileg. Ez a díszes paraván választja el a Szent Anasztáziosz ortodox templomban a szentélyt a templom többi részétől. Az 1775-ben épült templom egy barlang fölött áll, ahol a szent sírját őrzik.
Az ajtókat a sziget 1974-es etnikai kettészakadása után lopták el. A ciprusi törökök a sziget északi részén kiáltották ki függetlenségüket 1983-ban, ám ezt csak Törökország ismeri el. Karouszosz "kulturális genocídiumként" emlegette, hogy a török invázió után az északi részen álló templomokat kifosztották, freskókat, mozaikokat, vallási műkincseket loptak el belőlük.
1974 óta a ciprusi kormány és egyházi hatóságok jogi úton próbálják visszaszerezni az Egyesült Államokba, Európába és a világ más tájaira került műkincseket.
Karouszkosz hangsúlyozta, hogy az ajtók visszatérése határozott üzenet a műkincscsempészeknek és a nemzetközi bűnözői köröknek arról, hogy akármennyi időbe is telik, Ciprus megtalálja őket, mert a kulturális genicídium a világon sehol sem lehet elfogadható.
(MTI)