Az Európai Unió demokratikus, nem pedig zsarnoki intézmény, így nem merül fel, hogy az azonos neműek úgynevezett házasságának elismerését kötelezővé tegye az unió egész területén – mutatott rá kedden a román ortodox egyház (BOR) szóvivője a Digi24.ro hírportál által idézett nyilatkozatában.

román ortodox egyház

    Vasile Banescu az Európai Parlament (EP) kedden szavazattöbbséggel elfogadott, Romániát közvetlenül is bíráló állásfoglalására reagált, amely szerint az Európai Uniónak fel kell számolnia azokat az akadályokat, amelyek gátolják a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket alapjogaik gyakorlásában, és Európában el kell ismerni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát.

   Banescu szerint az EU ezt nem írhatja elő, hiszen a tagországok teljes törvényalkotási szabadságot élveznek a családjog és a házasság intézménye tekintetében.

   "Házasságot csak egy férfi és egy nő köthet" – szögezte le a BOR szóvivője. Hozzátette: a keresztény egyházaknak és a többi romániai vallási felekezetnek ez a természetes álláspontja azon az egyetemes erkölcsön alapul, amely a múlt, jelen és jövendő minden egészséges társadalmának fundamentumát képezi.

   A bukaresti hatóságok nem reagáltak az EP – 387 szavazattal, 161 ellenszavazat és 123 tartózkodás mellett elfogadott – állásfoglalására, amely szerint az Európai Bizottságnak jogérvényesítési eljárást kellene indítania Romániával szemben, mivel a házas- és élettársakról szóló jogszabályait az Európai Unió Bírósága korábbi ítélete ellenére sem módosította az azonos nemű párokra vonatkozóan.

   A román média rámutatott, hogy a román EP-képviselők közül csak a Dacian Ciolos vezette Újítsuk meg Európát (Renew Europe) pártcsaládhoz tartozó USR PLUS szövetség hat (de nem valamennyi) tagja támogatta szavazatával a – Románia elleni szankciót is szorgalmazó – nyilatkozatot, míg a néppárti és szocialista EP-képviselők ellene voksoltak vagy tartózkodtak.

   Az Európai Unió Bírósága 2018-ban hozott precedensértékű ítéletet Románia ellen, amiért megtagadta egy amerikai állampolgárságú férfi befogadását, aki egy román férfivel külföldön kötött házassága alapján igényelt Romániában munkavállalási és tartózkodási engedélyt. Az EU Bírósága akkor kimondta, hogy az uniós állampolgárok házastársaira is alkalmazni kell a "házastárs" fogalmát a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében.

   Románia azóta sem hozott olyan jogszabályt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát, és továbbra is érvényben van a polgári törvénykönyv azon rendelkezése, amely tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem.

   Egy polgári kezdeményezés nyomán 2018-ban népszavazást is tartottak Romániában arról, hogy az alkotmány is rögzítse a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmát, de a – résztvevők több mint 90 százaléka által támogatott – kezdeményezés elbukott, mivel a referendumon a részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt.