2021. szeptember 15., 12:49

Az orosz külügyminiszter szerint senki sem siet a tálibok elismerésével

Egyetlen ország sem siet a tálibok hivatalos elismerésével, Oroszország is az új afgán vezetés konkrét intézkedéseinek mérlegelésével fog dönteni az ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak Dusanbéban, ahol a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) a csúcstalálkozóját tartja.

Szergej Lavrov
Fotó: TASR/AP

Lavrov szerint egyelőre mindenki csak az olyan folyó ügyekben tárgyal a Kabulban hatalomra jutott radikális iszlamistákkal,

mint a biztonság, az állampolgári jogok biztosítása és a diplomáciai képviseletek rendes működésének biztosítása.

Mint mondta, a tálibok megígérték, hogy harcolni fognak a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem ellen, hogy elejét veszik az Afganisztán területéről a szomszédos országok ellen kiinduló terrortámadásoknak, valamint azt állították, hogy nem áll szándékukban destabilizálni a szomszédjaikat, és az afgán társadalom valamennyi szegmensét képviselő kormányt fognak felállítani.

Mi , miként a világ országainak túlnyomó többsége, üdvözöltük ezt a megközelítést, és most azt figyeljük, hogy miként valósul meg a gyakorlatban. Természetesen még túl kevés idő telt el ahhoz, hogy végleges következtetéseket vonjunk le

- mondta Lavrov.

A jelen szakaszban aktuális kérdésekben állunk velük kapcsolatban, elsősorban azokban a kérdésekben, amelyek a közép-ázsiai szomszédainkat fenyegető kockázatok elhárításával kapcsolatosak

- tette hozzá.

Mint mondta, Moszkva semmilyen feltételt nem támaszt a tálibokkal szemben, és arra figyel, hogy teljesítik-e az önként vállalt kötelezettségeiket.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.