Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Gyorstalpaló továbbképzés Jakab Péter számára

Gyorstalpaló továbbképzés Jakab Péter számára

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az előválasztási bohózat főbohócát nem az eszéért fizethetik.

A minap egyszer már tanúbizonyságát tette a Jobbik elnöke annak, hogy vallási kérdésekben finoman fogalmazva is tájékozatlan. Ez akkor történt, amikor felszólította az egyébként református miniszterelnökünket, hogy gyónjon meg Vatikán római katolikus püspökénél, azaz a pápánál, ha majd az hazánkba látogat.

Hallgatni arany, mondhatnók, de Jakab bohócot, úgy tűnik, nem a hallgatásáért fizetik. Igaz, az eszéért sem, mivel vallási kérdésben sikerült ismét szarva közt a tőgyét megtalálnia a következő bejegyzésével: „Reméljük, hogy Ferenc pápa meghallotta annak a többmillió magyar embernek az imáját, akik…”

Megértem, hogy bizonyos intellektuális képességek alatt bonyolult megérteni, hogy a vallásos emberek milliói Istenhez imádkoznak, nem a pápához. Itt is megállja a mondás, amely szerint a Jobbik testőrökkel védett vezére bölcsebb maradhatott volna, ha hallgat.

Még akkor is, ha (rendszeresen bérmálkozó) gazdái nem ezért fizetik.

Nagy Árpád - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Gazdaság (705) Belföld (10) Történelem (18) Életmód (1) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Tereb (146) Nézőpont (1) Sport (729) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61) Mozaik (83) Egészség (50) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>