eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Ferenc pápa távozik Budapestről a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett a fővárosba.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ferenc pápa búcsúzáskor is tréfálkozott egy sort Budapesten

A reptéren történekről Martos Levente Balázs, a pápa tolmácsa számolt be.

„Nagyon kedves volt az a pillanat, amikor a reptéren, már a búcsúzáskor az önkéntesek felálltak a vörös szőnyeg két oldalán, és a pápa váratlanul megállt, és azt mondta: »Nem értem, miért álltok így, kétoldalt… Az egyik oldalon vannak a rosszak, a másikon a jók?« És ez nagy derűt keltett az önkéntesek körében – mondta a Magyar Kurírnak Martos Levente Balázs – Majd amikor már felment a Szentatya a lépcsőre, az ujjával mutatva még egyszer »visszautalt« a két oldalra, és ezzel újra megnevettette a jelenlévőket” – tette hozzá a pápa budapesti kísérője, tolmácsa.

A Központi Papnevelő Intézet rektora arról is beszélt, Ferenc pápa figyelmes szeretettel és derűvel érkezett, és őszintén érdeklődött azok iránt, akik akár szervezett, akár spontán helyzetben megszólították. „Mindig látható volt ez, különösen, amikor gyerekekkel találkozott, és megáldotta őket, de szívesen találkozott mindenkivel, és odafigyelt az emberekre. Amikor fontos állami vagy egyházi vezetőkkel találkozott, igyekezett belső összeszedettséggel jelen lenni, megfontolni a szavait, ugyanakkor szeretettel megnyilatkozni, valamint a számára fontos ügyeket újra és újra képviselni” – elevenítette föl Martos Levente Balázs.

Szavai szerint a Szentatya olyan személyiség, aki „a kereszthordozás édes terhét, a másokhoz odavezető ajándék voltát megmutatja, ugyanakkor aki nagyon is képes arra, hogy a sok nehéz keresztet hordozó embert – a szegényeket, a gyengéket, a kicsinyeket – a szívébe zárja, és rájuk is mutasson mint Isten jelenlétének titokzatos megszemélyesítőire”.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×