Kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban Szlovéniában

Kötelezővé teszik az oltást az állami hivatalokban Szlovéniában

Szlovéniában az állami hivatalok alkalmazottainak be kell oltatniuk magukat, vagy gyógyultsági igazolással kell rendelkezniük, ellenkező esetben nem dolgozhatnak ügyfelekkel - jelentette ki Zdravko Pocivalsek gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter pénteken Ljubljanában.

Kiemelte: a munkavégzéshez a jövőben nem lesz elég a negatív teszt.

"Most, hogy van elég vakcina, az állam nem lehet túsza azoknak, akik ellenzik a kötelező oltást" 

- mondta, hozzátéve: a kormány azzal, hogy ösztönzi az állami hivatalokban dolgozók átoltottságát, példát akar mutatni másoknak.

A tárcavezető egyben meggyőződésének adott hangot, hogy a munkavédelmi jogszabályok lehetővé teszik ezt a lépést.

Szlovéniában megoldották? Felmondhatnak a tanárnak, ha nincs védettségije

Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással - közölte szerdán a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat. Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Azok a tanárok, akiket nem oltottak be, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kell, hogy teszteltessék magukat, ez munkahelyi kötelezettség - írták.

Szlovéniában hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjesztette a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást. Minden olyan személynek rendelkeznie kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív teszttel, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, olyan intézményben dolgozik vagy olyan tevékenységet folytat, ahol fennáll a vírus terjedésének veszélye.

Péntekre 998 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 278-an vannak kórházban, 61-en intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 019 524-en kaptak védőoltást, közülük 930 704-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 48, illetve 44 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 1042 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 381 ezret. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon nyolcan haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8413-ra emelkedett. Kórházban 552 beteget ápolnak, 59-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 754 731-en kaptak védőoltást - a jogosultak 43,2, a felnőtt lakosság 51,9 százaléka -, közülük 1 643 710-en már a második adagot is felvették.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján hasonlóan fogalmazott, mint a szlovén gazdaságfejlesztési miniszter. Mint mondta: 

"a türelmünk véges, az oltottak nem lehetnek túszai az oltatlanoknak".

Kifejtette, hogy a kórházban és intenzív osztályon kezelt betegek 80-90 százalékát nem oltották be. "A vírus az oltatlanok körében szedi áldozatait" - fogalmazott, és immár sokadjára az koronavírus elleni védőoltások felvételére szólított fel.

(MTI)