Küzdelmes hét várható az Európa Tanács 2014. tavaszi Parlamenti Közgyűlésén Strasbourgban, amelyen mostani mandátumom keretében az utolsó alkalommal veszek részt választott országgyűlési képviselőként - írja közleményében Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, alább a folytatás.
Az április 7-én kezdődő ülésszakon magyar szempontból is több kiemelt jelentőségű ügy megvitatása, illetve döntéshozatala várható. (A közgyűlés napirendje itt olvasható.)
Hétfőn délelőtt brit képviselők, karöltve franciákkal, lengyelekkel, grúzokkal, ukránokkal, svédekkel és a balti kisállamokkal, kezdeményezték az orosz delegáció megfosztását szavazati jogától, hivatkozva arra, hogy a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása népszavazás útján a nemzetközi jogot sértette, és ez ellentétes az Európai Tanács értékeivel. A kárpátaljai magyarok önrendelkezési joga miatt ebben a precedens jellegű ügyben a magyar érdekekre tekintettel természetesen ezt a javaslatot mindenképpen ellenezni fogom, a vitára április 10-én délelőtt kerül sor.
Április 8-án az új ukrán bábkormány miniszterelnöke, Arszenyij Jecinyuk tart beszédet a közgyűlésben, és lehet kérdéseket intézni hozzá. Szembesíteni fogom az új ukrán kormány fejét az általuk fontosnak deklarált emberi jogi elköteleződéssel, annak fényében, hogy Kárpátalján egyre fokozódik az ott élő őshonos nemzetek, így a magyarok és ruszinok elnyomása, fenyegetettsége.
Szintén kedden, az esti órákban kerül a közgyűlés elé Kalmár Ferenc KDNP-s képviselőtársam által elkészített, az elszakított sorban élő magyar közösségek számára rendkívül fontos remek jelentés az Európában élő hagyományos nemzeti közösségek jogairól és helyzetéről Európában. A jelentés célja, hogy a képviselőtársammal 2011-ben elért 1832/2011-es ET közgyűlési határozat által megnyitott ösvényen tovább haladva azt érje el, hogy az európai őshonos, hagyományos nemzeti közösségek kollektív jogait minden tagállamban biztosítsák, így a területi autonómia még magasabb szinten lesz a határozati javaslat elfogadása esetén követelmény. A területi autonómiához való jog ezzel végre egyértelműen garantált lesz az Európa Tanács által, ha sikerül legyűrni a kisantant államok ellenállását.
Szerdán fél négytől vitára kerül sor Ukrajna ügyében, ahol a március 28-i budapesti tüntetésen elfogadott, és az azóta megbukott Martonyi János külügyminiszter részére átadott petíció lényegét ismertetem, és követelem a nemzetközi felügyelet melletti önrendelkezés biztosítását kárpátaljai magyarok és ruszinok számára.
Külön jelentés foglalkozik az ülésszakon a hontalanok kérdésével, amely indokolatlanul széles körben kívánja a nemzeti szuverenitást sértő módon rendezni ezt a kérdést. Értékes jelentés készült a vallási szekták által veszélyeztetett kiskorúak védelme érdekében, amely már eddig is hatalmas vitát váltott ki, de ismerve a hazai vallási szekták működését, mindenképpen támogatandó javaslat, amely szigorú fellépést és jogvédelmet helyez kilátásba a csalárd szekták tevékenységének visszaszorítása érdekében. Végül pedig dönt a közgyűlés Kirgízia megfigyelői státuszba történő felvételéről, amelyet értelemszerűen – a kirgizekre mint türk testvérnépre tekintettel- tekintettel támogatni fogok.
Az április 6-i választás eredménye fényében nyilvánvaló, hogy a nemzeti önrendelkezésünkért folytatott küzdelem hazai és minden külföldi szintéren további hatalmas erőfeszítéseket kíván, ennek érdekében fogok cselekedni ezen a közgyűlésen is, amely a 16., de egyúttal az utolsó ülésszak a 2010. májusában megszerzett országgyűlési mandátumom óta. Az ET Parlamenti Közgyűlésben végzett munkám teljes egészében megtalálható a www.gaudinagytamas.hu honlapon a Képviselői munka fejezetnél. (A közgyűlés eseményei figyelemmel követhetők élőben itt.)
Strasbourg, 2014. április 7.