Az első és legfontosabb megállapítás Karsai Lászlótól ered, akinek hozzáértésében Schmuck Andor és a vele egy húron pendülő megélhetési politikusok aligha mernek kételkedni. Íme, Karsai László hozzászólásnak egy mondata a tavaly decemberben rendezett „Búvópatakok - mélyfúrások, A magyar jobboldal 1945 után” című történészkonferencián: „a nyilas terror elkövetői jórészt nem nyilasok voltak, hanem az 1944-ben hozzájuk csapódó társutasok, sok esetben katonaszökevények.” Az idézet pedig nem valamilyen nyilas, nácifasiszta újságból származik, hanem a szentséges Népszava weboldaláról. Tudja, Andor, a Népszava hosszú évtizedeken keresztül a Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja volt. Az már csak hab a tortán, hogy az „nyilas”, „náci” történészek és szerzők hosszú évtizedek óta mondogatták azt, amit Karsai László most kimondott.

Sztójay Döme

Karsai László egy korábbi alkalommal is kiejtett a száján egy érdekes megjegyzést – mely persze nem keltette fel a most oly bőszen holokausztozó Schmuck Andor figyelmét. A Szálasi-Napló 1943 őszétől 1944 nyaráig tartó bejegyzéseinek megjelenését követően, még 2008-ban, Karsai a Népszabadságnak adott interjújában a következőképpen nyilatkozott: „Szálasi zsidópolitikája nagyságrenddel jobb, mint a német megszállás utáni Sztójay-kormányé. Azt hangoztatta, nem megölni kell a zsidókat, hanem dolgoztatni. Majd a hite szerint megnyert háború után ki akarta telepíteni Magyarországról az összes zsidót.”

Térjünk most rá a „nyilas terror áldozatainak” számára. Nem tudom, eszébe jutott-e valaha is Schmuck Andornak, hogy utánanézzen az állítólag a Dunába lőtt, vagy más helyszínen kivégzett zsidók számának? Ha nem tette volna meg (ami valószínű), akkor most segítek neki szörnyű mulasztása pótlásában. A Holokausztmagyarországon.hu című weboldalon a témával kapcsolatban az alábbi kijelentést olvassuk: „A nyilas uralom idején, Budapesten körülbelül 8 ezer zsidót gyilkoltak meg a nyilasok. További mintegy 9 ezer üldözött a bombázás, az éhezés, a betegségek következtében halt meg, illetve önkezével vetett véget életének.”

Nézzük, mit mond az ismert történész, Gosztonyi Péter: „Saját kutatásaim alapján mintegy ezer főre teszem a Duna-parton és máshol a városban, a pártházakban legyilkolt áldozatok számát, akik golyó által vagy fulladás, illetve fagyás következtében vesztették életüket.” (Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-1945 Móra Kiadó Budapest, 1998. 70. old.)

Következzék Ungváry Krisztián kutatásainak eredménye: „A Duna-parton mindennaposak voltak a kivégzések, itt kb. 2600-3600 embert gyilkoltak meg, de tömeggyilkosságok történtek a Városligetben, a Rákos-patak mentén, a pártház kihallgatásokra is használt mosókonyhájában – ahol a kihallgatások után az alvadt vértől bedugult a lefolyó – vagy a városban cirkáló teherautó platóján végezték ki foglyaikat.” (Ungváry Krisztián: Budapest ostroma Corvina Kiadó, Budapest, 2005. 246. old.) Ungváry könyvének egy másik helyén azonban közöl egy statisztikát, mely szerint Budapest ostroma és a „nyilas terror” idején 15 ezer zsidó polgári személy vesztette életét (de mint Ungváry írja, ebben a számban a szovjet megszállás során életüket vesztett emberek is beleértendők), akik közül 7000 halt volna meg a „kivégzések” következtében.

Történelemóra helyett másfelé járhatott...

Tehát a Holokausztmagyarországon.hu weboldal készítői úgy vélik, a nyilasok (1944. október 15. és február 13. között) 8 ezer zsidót gyilkoltak meg Budapesten, Gosztonyi véleménye szerint hozzávetőleg ezret, Ungváry ezzel szemben annyit mond, hogy 2600-3600 zsidót „lőttek a Dunába”, de mint írja, „más helyen is történtek tömeggyilkosságok ”, és összességében 7000 a „kivégzett” zsidó személyek száma. Ungváry és a Holokausztmagyarországon.hu álláspontja tehát összhangba hozható, Gosztonyi Péter azonban bűnös módon sokkal kevesebb kivégzett zsidót feltételez.

De vajon soknak tekinthető az 1000 vagy a 8000 kivégzett zsidó a budapesti ostrom során? Veesenmayer, rendkívüli német követ 1944. október 28-án azt jelentette Berlinnek, hogy Budapesten március 20-án hozzávetőleg 200 ezer zsidó tartózkodott. November végén egy újabb jelentésében pedig 300 ezerre tette a budapesti zsidóság számát, ami túlzásnak tűnik, habár vegyük figyelembe: a május 15. és július 8. között zajló vidéki deportálások elől menekült zsidók is nagy számban tartózkodtak - sokan közülük bujkáltak - a fővárosban.

November-december folyamán 50 ezer munkaképes zsidót az osztrák-magyar határhoz küldtek, ahol is erődítési munkálatokat végeztettek velük. A december elején felállított pesti gettónak kezdetben 33 ezer, 1945. január közepén azonban már 70 ezer lakója volt. (Ugyanis az úgynevezett „csillagos házakból” is a gettóba hurcolták a zsidókat, továbbá mindazokat, akik a bujkálást megelégelve feladták magukat, vagy esetleg lebuktak.) Az Újlipótvárosban kialakított védett házakban (számuk kb. 50 lehetett) a külföldi államok menlevelének birtokában kb. 30 ezer fő tartózkodott (bár talán 50 ezren is rendelkeztek valamiféle menlevéllel), egyéb helyeken pedig további 35 ezer zsidó bujkált. (Minderre nézve lásd. Gosztonyi id. mű 63-66. old.)

Ha tehát szerényen úgy számolunk, hogy a nyilasok hatalomra jutását követően Budapesten 180 ezer zsidó tartózkodott, akkor - amennyiben Gosztonyi áldozati számokra vonatkozó adatát fogadjuk el hitelesnek – a „tomboló nyilas terrornak” a Budapesten tartózkodó zsidók 0,6%-a esett áldozatul. Ha pedig Ungváry hétezres adatából indulunk ki, akkor a „vadállati kegyetlenséggel öldöklő nyilas csőcselék” a fennhatóságuk alá került zsidók 4%-át ölte meg. (A Holokausztmagyarországon.hu oldalon közölt adatok szerint pedig 4,5%-át.) De még ha a munkára vezényelt 50 ezer zsidót le is vonjuk a Budapesten tartózkodó választottak összlétszámából, akkor is zsidók 0,8%-át (Gosztonyi adata alapján), vagy pedig 5,5-6,2%-át (Ungváry, illetve a Holokausztmagyarországon.hu adatai alapján számolva) végezték ki a „tomboló nyilas terror” ideje alatt.

...így meglepődik, amikor szembesítik a valósággal

Az áldozati számok értékelésekor persze figyelembe kell venni, hogy a nyilas uralom idejére esett Budapest két hónapon át tartó ostroma, és a zsidóság egészében véve az ellenség győzelmében reménykedett (és sokan közülük ténylegesen is igyekeztek akadályozni a védelmi erőfeszítéseket). És akkor mindezek után tegyük fel a bűnös kérdéseket, melyekre a politikai babérokra pályázó, feltétlenül polkorrekt Schmuck Andor még életében sohasem gondolt. Az egyik népirtással felérő kérdés így szól: amennyiben a németek és magyar szövetségeseik valóban a zsidóság teljes kiirtására törekedtek, nem lettek volna képesek a magyar fővárosban rekedt közel kétszázezer zsidó túlnyomó többségét megölni? Egy másik szörnyűséges és mélységesen rasszista és gyűlöletkeltő kérdés pedig: a fentebb közölt adatok alapján vajon beszélhetünk-e „tomboló nyilas terrorról”? Vágod, Andor? És mit gondolsz, vajon a francia jakobinusok a forradalom idején, Párizs védői 1870-ben, vagy a Leningrádot védelmező katonák 1941-44 között milyen mértékű terrorral igyekeztek szorongatott hazájuk, városuk védelmét megszervezni?

Ha nem cionista uralom alatt élnénk, akkor feltétlenül el kellene töprengeni azon is, hogy tényleg pusztán zsidóságuk miatt végeztek ki zsidókat - mint azt a hivatalos holokauszt-propaganda állítja -, vagy pedig azért, mert az illetők megszegték az ostrom idején teljesen természetesnek tekinthető szigorú szabályokat, bujkáltak a munkaszolgálat elől, netán fegyvert rejtegettek, terjesztették a defetizmus szellemét, illetve együttműködtek az ellenséggel? Karsai László fentebb idézett nyilatkozata alapján pedig minden gondolkodó ember fejében megfordul az alábbi kérdés: a valóban megtörtént kivégzések közül mennyi történt a hungarista kormányzat jóváhagyásával, és mennyi írható különböző, a zavarosban halászó, felfegyverzett bűnbandák számlájára? Már jóval Karsai mostani „felfedezése” előtt az emigrációban élő hungarista szerzők – Koós Kálmán, vagy éppen Fiala Ferenc – visszaemlékezéseikben világosan leírták, hogy Budapest ostroma idején alvilági bandák járták a főváros utcáit, és vérengzéseket követtek el (elsősorban a zsidók vagyonának megszerzése céljából). Ellenük a hungarista hatóságok fel is léptek, de a háború körülményei között nem sikerült megfékezni garázdálkodásukat.

Perge Ottó - Kuruc.info