A múltban már többször odakozmált egykori SZDSZ-es, ma DK-s Lakos Imre a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságában kap helyet szeptember 2-tól. A korábban korrupciógyanús ingatlanügyekben érintett politikus 2019 végén mindössze másfél hónapig volt az újbudai polgármester kabinetfőnöke, amiért rekordösszegű fizetést, több mint nyolcmillió forintot kapott. Az ügyben idén márciusban nyomozás indult hűtlen kezelés gyanújával - írja a Magyar Nemzet.
A Gyurcsány-párt újabb régi kádere térhet vissza a fővárosi politikába, miután a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőcsoportjának kezdeményezésére Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztette Lakos Imre beválasztását a klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottság tagjának az elhunyt Ráday Mihály helyett, szeptember 2-i hatállyal.
Lakos a fekete öves balliberális kijáróemberek egyike, egykor az SZDSZ-ben politizált, jelenleg a DK újbudai alapszervezetét vezeti.
A 2019-es önkormányzati választáson nem sikerült mandátumot szereznie a XI. kerületi képviselő-testületben, de a polgármesteri tisztséget elnyerő, szintén DK-s László Imre a hóna alá nyúlt, és kabinetfőnökként alkalmazta Lakost. A megbízatása nem volt hosszú életű, mindössze másfél hónapig tartott, viszont mesés összeget tett zsebre: több mint nyolcmillió forintot keresett az újbudai önkormányzaton.
Mindez úgy derült ki, hogy 2019 decemberében Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, újbudai önkormányzati képviselő követelte Lakos eltávolítását a kabinetfőnöki pozícióból. Novák szerint Lakos Imre „keresztülnyomott az önkormányzat gazdasági bizottságán egy kisebb korrupciós ügyet", és bejelentette, hogy pártja hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz az ügyben.
Emlékeztetett: a 24.hu másfél éve közölt cikket arról, hogy a hivatalos és a környékbeli árak feléért-harmadáért juthat ingatlanhoz egy cég, amelynek a DK politikusa, Élő Norbert a vezérigazgatója. Akkor ettől a szerződéstől a „média hatására” elálltak – mondta Novák Előd, hozzátéve: de „most Lakos Imre egyik első teendője volt keresztülnyomni ezt az ügyet a gazdasági bizottságon”.
Az ellenzéki politikus akkor azt mondta:
Lakos Imre, „az egykori SZDSZ-es politikusbűnöző” lett az ország ötödik legnagyobb önkormányzata, Újbuda második embere, miután László Imre, a kerület DK-s polgármestere kabinetfőnökké nevezte ki őt.
A nyolcmilliós összegre azonban csak egy év múlva, 2020 decemberében derült fény, ekkor adta ki az önkormányzat az információt, miután Novák Előd pert helyezett kilátásba közérdekű adatigénylés megtagadása miatt. Az ellenzéki politikus ezután feljelentést tett a DK-s vezetésű újbudai önkormányzatnál történt korrupció, hűtlen kezelés gyanúja miatt. A hatóságok végül márciusban nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében.
A DK-s újbudai elnök egyébként nem maradt állás nélkül, hiszen a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. igazgatósági tagja.
Kapcsolódó: