A tálibok kezére került a mostanáig ellenállók által ellenőrzött afganisztáni Pandzsír tartomány, így a dél-ázsiai ország teljes területe tálib fennhatósága alá került - közölte a Yeni Safak török napilap pénteken az internetes oldalán, helyi tudósítójára hivatkozva.
A Yeni Safak hírét átvette a TASZSZ orosz hírügynökség, és a tálib erőknek utolsóként ellenálló tartomány elestéről adott hírt három tálib forrásra hivatkozva a Reuters is.
A török lap beszámolója szerint a tálibok "örömünnepet" ülnek és fegyvereikből "lőszerzáporral szórják be az eget".
A jelentésnek ellentmond, hogy a pandzsíri ellenállók pénteken korábban az orosz TASZSZ hírügynökséggel azt közölték, hogy a tálibok súlyos veszteségeket szenvedtek, és meghátrálásra kényszerültek Pandzsír-völgynél.
Az Afganisztánban augusztus közepén ismét hatalomra került tálibok Pandzsír kivételével az összes tartományt ellenőrzésük alá vonták, Pandzsírra az 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt nem tudták kiterjeszteni hatalmukat.
Tálib források szerint teljes az öröm
A tálibok elfoglalták az eddig ellenállást tanúsító Pandzsír tartományt, ezzel Afganisztán teljes területe immár az övék - közölte a radikális iszlamisták három forrása nyomán pénteken a Reuters.
A hírügynökség jelentése szerint eközben az afgán fővárosban, Kabulban ünneplő, heves puskaropogás hallatszik.
"A mindenható Allah kegyelméből egész Afganisztán felett átvettük az ellenőrzést. A bajkeverőket legyőztük és Pandzsír most már az uralmunk alá került" - hangsúlyozta egy tálib parancsnok a Reuters szerint.
Közlését egyelőre nem sikerült független forrásból megerősíteni.
Amrulla Száleh volt afgán alelnök, a pandzsíri ellenállás egyik vezéralakja egyidejűleg a Tolo News afgán televíziónak nyilatkozva hazugságnak nevezte azokat a jelentéseket, miszerint elmenekült volna az országból.
A pandzsíri ellenállók szerint hazudik a tálib propaganda
Tagadták a pandzsíri ellenállók pénteken a táliboknak azt állítását, amely szerint elfoglalták volna Pandzsír-völgy térségét - erről számolt be a BBC brit műsorszolgáltató.
Ali Nazari, a Nemzeti Ellenállási Front (NRF) szóvivője szerint gyakorlatilag visszaverték az ország többi részében hatalmon lévő radikális iszlamistákat.
"A tálibok propagandagépezete ugyanazt szajkózza, hogy Pandzsír elesett, ami - mint az elmúlt héten megbizonyosodhattunk róla - hazugság, és ennek pont az ellenkezője igaz, hogy az NRF meghátrálásra kényszerített őket" - mondta a szóvivő a BBC globális televíziós hírcsatornájának, a BBC World Newsnak nyilatkozva.
Nazari szerint az NRF erői bekerítették és megostromolták a tálib harcosokat a völgy északkeleti részén. "Van néhány száz tálib, aki csapdába került. És eközben kifogynak a lőszerből, és jelenleg már tárgyalnak a megadás feltételeiről" - mondta.
Korábban írtuk: Afgán lázadók azt állítják, hogy megfutamították a tálibokat a Pandzsir-völgyben
Súlyos veszteségeket szenvedtek, és meghátrálásra kényszerültek Pandzsir-völgynél az Afganisztán szinte teljes területét ellenőrző tálibok - közölték a területet uraló ellenállók a TASZSZ hírügynökséggel.
A Nemzeti Ellenállási Fronthoz közel álló forrás szerint a tálibok több fronton is visszavonulásra kényszerültek.
Csütörtök este és az éjszaka folyamán a tálibok megpróbáltak betörni Pandzsírba. Nyugatról az Andarab-völgyön és a Baglan tartománybeli Pule Hiszar körzeten keresztül próbáltak meg eljutni a Havak-hágóig, valamint dél felől a Gulbahar körzeten át. A tálibok támadása mindenhol összeomlott, visszavonulásra kényszerültek, súlyos veszteségeket szenvedve - mondta az orosz hírügynökséget telefonon tájékoztató forrás. Tagadta, hogy a táliboknak sikerült elfoglalniuk több körzetet és négy ellenőrzőpontot a tartományban.
"A tálibok nem mondanak igazat. Több irányból akarják elfoglalni Pandzsírt, de nem jártak sikerrel, és nem is tudnak elfoglalni semmit, sem az ellenőrzőpont vagy végképp nem körzetet" - tette hozzá a pandzsíri illetékes.
Tagadta azokat a tálib jelentéseket is, amelyek szerint az ellenállók 31 harcost, köztük parancsnokokat vesztettek. "Ez is dezinformáció, egy kísérlet arra, hogy megfélemlítsék a népünket. De nem fognak sikerrel járni" - hangoztatta.
Arról is beszámolt, hogy fegyvereket zsákmányoltak a táliboktól, és számos harcosukat pedig foglyul ejtették.
"Jelenleg stabil a helyzet az ostromlott Pandzsírban" - tette hozzá.
Fahim Dasti, a milícia szóvivője csütörtökön a TASZSZ-nek azt mondta, hogy az ellenállás elkötelezett a békés rendezés iránt, de felkészült arra, hogy a radikálisok háborút robbantanak ki. Hozzátette, a tálibok az elmúlt két nap harcaiban már mintegy 350 embert vesztettek, és további 35 harcosukat ejtették fogságba.
Az Afganisztánban augusztus közepén ismét hatalomra került tálibok az összes tartományt ellenőrzésük alá vonták, kivéve Pandzsírt, de az 1996-tól 2001-ig tartó uralmuk alatt sem tudták kiterjeszteni rá a hatalmat. Ez főleg annak tudható be, hogy a tartomány nehezen megközelíthető hegyvidéki völgyben terül el, amelynek szűk bejárata könnyen védhető. A tálibellenes ellenállók vezetője, Ahmad Maszúd, a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúdnak, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia.
(MTI)