Második esélyt adnak Görögországban a koronavírus ellen még be nem oltott egészségügyi dolgozóknak, hogy immunizáltassák magukat, az állásukból már felfüggesztett emberek pedig visszatérhetnek munkájukhoz - jelentette be csütörtökön a görög kormány annak nyomán, hogy százak tüntettek munkabeszüntetéssel a védőoltások kötelezővé tétele ellen.
A görög kormány eredetileg szeptember elsejével tette kötelezővé az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól.
Egy görög kormánytisztségviselő szerint eddig csaknem hatezer egészségügyi dolgozót függesztettek fel állásából, mivel elmulasztotta a határidőt. Csütörtökön az érintett dolgozók százai tüntettek Athénban és más görög nagyvárosokban a szabályozás ellen.
A kórházi dolgozók POEDIN nevű szakszervezetének egyik tisztségviselője felhívta a figyelmet: összesen tízezer embert fenyegethet az, hogy felfüggesztik állásából, ami megbéníthatja az egyébként is munkaerőhiánnyal küszködő kórházakat a járvány újabb hulláma idején.
A kormány a kialakult feszült helyzet enyhítésére csütörtökön közölte, hogy jogszabálymódosítást fognak végrehajtani, amelynek értelmében a felfüggesztett dolgozók visszatérhetnek munkájukhoz, amennyiben még a napokban beadatják maguknak a koronavírus elleni valamelyik vakcina első dózisát. Kulcsfontosságú feltételként szerepel, hogy teljes körűen immunizáltatniuk kell magukat.
Eddig a görög lakosság 53 százalékát oltották be teljes körűen, az athéni vezetés elképzelései szerint ezt az arányt őszre 70 százalékra emelnék.
(MTI)