eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke beszél a január 12-én kezdődő budapesti vízilabda Európa-bajnokság sajtótájékoztatóján a Duna Arénában 2020. január 10-én. Az Eb-n mindkét nemnél egy olimpiai kvóta szerezhető.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Vári Attila: szeptemberben dönt az elnökség a jövőről

Szeptemberben dönthet a Magyar Vízilabda Szövetség az egyaránt tokiói olimpiai bronzérmes két válogatott szakmai stábjáról – mondta az InfoRádiónak Vári Attila, a szervezet elnöke. A sportvezető kiemelte az utánpótlás fejlesztésének fontosságát, és beszélt az egyik legnagyobb támogatójukkal kötött új megállapodásról is.

A cégcsoport elnök-vezérigazgatójának, Kiss Attilának a csütörtöki bejelentése szerint a 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora. Az energiaipari cég 2014 óta kiemelt partnere a Magyar Vízilabda Szövetségnek (MVLSZ), valamint a női és a férfi vízilabda-válogatottnak.

A bejelentés után Vári Attila, az MVLSZ elnöke az InfoRádiónak kiemelte: a már hét éve kiválóan működő együttműködés nem pusztán a szponzorációról szól, annál sokkal több, hiszen

nagyon komoly segítséget kapta az E.ON Hungára Csoport részéről, ami a nemzetköziséget illeti,

rengeteg tudás átadásával, amI ehhez szükségeltetik. Hozzátette: az energiacégnek, miként a szövetségnek is, kiemelt fontosságú az utánpótlásképzés is, tehát a magyar vízilabda támogatása mellett erre is komoly hangsúlyt fektetnek. Az irányvonalat pedig megfelelőnek tartja, hiszen, mint emlékeztetett,

a felnőtt csapatok sikert sikere halmoznak, aminek az alapja mindig az utánpótlás.

Megjegyezte, az E.ON Hungára Zrt.-vel együtt nagyon büszke arra, hogy az E.ON magyar bajnokság a világ legjobb bajnoksága.

Vári Attila a két és fél héttel ezelőtt zárult tokiói olimpiával kapcsolatban egyetértett, hogy a magyar küldöttség történelmi sikerét követően van ok egy pillanatra megállni és ünnepelni, ugyanakkor a munka sem állhat meg. Az MVLSZ annál inkább sem tud megállni, mert az utánpótlás különféle rendezvényei már elkezdődtek, és nemsokára rajtol a magyar bajnokság is. Visszakanyarodva az olimpiai eredményekre hozzátette, az a fantasztikus siker, amit a női és férfi válogatott magáénak tudhat megmutatta, hogy

a mindennapi munka, ami alapvetően az utánpótlásról szól, meghálálja magát a végén.

„Hiszen nem lennénk ennyire sikeresek nemzetközileg, hogyha az elmúlt több tíz évben ne ezt az utat jártuk volna be, ami mindig megerősíti minket abban, hogy igenis, dolgozzunk tovább, és ugyanilyen alázattal képezzük a fiatalokat, mert meghozzák felnőtt korukban a sikereket.”

Az elnök szavaiból az is kiderült, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége szeptemberben fogja meghallgatni a hivatalos beszámolókat Bíró Attila és Märcz Tamás szövetségi kapitányoktól, majd ezután dönt a 2024-es párizsi olimpiai ciklusainak a feladatairól, ami nagyban meghatározza majd a felnőtt válogatottak munkáját. Mint elárulta, természetesen mindkét szövetségi kapitánnyal és sok mindenki mással is beszélgetett már a jövőről, azonban az elnökség hozza meg a döntést.

Vári Attila megjegyezte, a helyzet furcsasága, hogy a szövetség négy éves ciklusokban szokott gondolkodni, ezzel szemben ez legutóbb 5 év lett, most pedig 3 év lesz, ami egyaránt megnehezíti a szövetség és klubok szakembereinek a munkáját, valamint a háttérben zajló folyamatokat. „Tehát ezmegint egy új felállás, de ezért szép az élet, hogy ezekre a kihívásokra megfelelően reagáljunk” - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×