Másokhoz hasonlóan augusztus 20-án sok minden eszembe jut. Államalapító István királyunk intelmei, népünket keresztyénné formáló küzdelmei. Aztán az új kenyér ünnepe, Pósa Lajos A kenyér című versének sora nyomán tisztelet azok iránt, akik learatják, begyűjtik a jövő kenyeréhez való gabonát. Az ünnep történelem és munka, meg a hálaadás különös keveréke. Benne összekapcsolódik a matéria, a gabona, a liszt, a kenyér a nem anyagi javakkal. Így jutunk el minden esztendőben, most is a mélységes hálaadásig a reformációban magyar népünknek adott meleg lelki kenyérért, a Bibliáért és a Heidelbergi Kátéért.
Uram, ma ezt a két nagy lelki kincsesbányát köszönöm meg Neked. Évtizedeken át láttam, éltem igazadat:
Nemcsak kenyérrel él az ember…(Máté 4,4).
…hanem minden Igével, amely Isten ajkáról való – és a generációk kenyere, a Káté. A 458-485 tükörszám a mi lelki kenyerünk kódja. Hiszen a Heidelbergi Káté, a világkeresztyénségben a református, presbiteriánus, kongregacionalista több száz milliós nagy felekezeti közösségnek szimbolikus, jelképes, összekötő hitvallási irata. Sok száz millió protestáns lelki kenyere. Ízeit már konfirmációs korunktól magunkban hordozzuk egy életen át.
Közel 200 ország sok százezer, Isten Igéjével reformált gyülekezetében minden vasárnap felhangzik belőle egy kérdés-felelet.
Legtöbbször a klasszikus első: Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen egy vigasztalásod? És mondja a gyülekezet, mondja szívünk a választ: Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok… És mondják, mondjuk 458 éve.
Reméljük, hogy mondják az utánunk következő nemzedékek egészen a történelem végéig… Van, ahol, így a délvidéki magyar reformátusok énekeskönyvében az egész Káté olvasható. A Biblia mellé tett énekeskönyvből az éltető drága kenyér jó illata vegyül a Szentírás Igéinek kenyeres-tápláló fenséges illatával. A 485 pedig annak a kiváló prédikátornak, heidelbergi professzornak a születésére emlékeztet (1538), aki a Káté egyik „főszerkesztője” volt: Ursinus Zakariásra (1538-1583), 28 évesen állt a hatalmas feladathoz.
A református lelki kenyér közös munka terméke
Közösségben született, közös munka spirituális eredménye. Ilyenkor, augusztus 20-án ez is eszembe jut: a Káté igazi csapatmunka gyümölcse, közösségi alkotás, miként a vetés, aratás, kenyérsütés. III. Kegyes Frigyes (1515–1576) pfalzi választófejedelem által a heidelbergi „napkelte színű”, vöröses márványtól izzó, ma is látható palotában vezetett munkaüléseken esperesek, kiváló lelkészek, tanítók vettek részt egész Pfalz tartományból. Műfaját illetően a katekizmus tanító irat.
A Heidelbergi Káté az idők során több mint 510 kiadásban jelent meg, és több mint 50 nyelven érhető el ma, még arabul és héberül is. Van verses és énekelt változata, de facebookos és twitteres változatát is ismerjük.
Mély és egyetemes lelki igényt, egyben nevelési célt elégít ki. Ugyanakkor a református felekezeti profil karakteressé tételét, pecsétrajzolatát alakította ki. Kifejezetten oktatási-nevelési céllal készült, hogy az evangéliumi tudományára rászoktassák, és abban gyakoroltassák az ifjakat. De az istenfélő oktatásból és egységes irányításból részesednek a prédikátorok és iskolamesterek is. A Káté születésnapján, hivatalos elfogadtatásakor a meleg kenyér nélkülözhetetlenségét, minden időben alapvető élettápláló értékét 1563. január 19-én, egy keddi napon kelt előszavában III. Frigyes választófejedelem így írta le:
„Ha az ifjúságot már kicsi korától kezdve határozottan fogjuk Isten Igéje szerint oktatni és felnevelni, a Mindenható megadja nekünk életünk általános javulását…”.
Ez a lelki kenyér mindenhez fogyasztató – sokoldalú tankönyv is
A XVII. században szinte mindenütt „oskolai” tankönyv volt. Itthon szinte az egész országban okításra és betűvetésre, olykor még számoltatásra is alkalmazták. Ma azt mondanánk: multifunkcionális tankönyv. Más népeknek mi is odakínáltuk napi lelki táplálékul. Hiszen Erdélyben II. Rákóczy György támogatásával 1648-ban Stephen Fogorazi fordításában került az oláhok kezébe. Nélkülözhetetlen értékét, lelki alapszükségletet kielégítő fontosságát sok minden jelzi ma is. A felnövekvők és a lelkileg nagykorúak lelki vitaminforrása a Biblia mellett. Új, gazdag és nemzetközi szinten is kiemelkedő, részletes magyarázata közel félezer oldalon dr. Fekete Károlytól jelent meg a Kálvin Kiadónál. 2013 június 28-án a Közös Református Zsinat Debrecenben elfogadta az új szövegváltozatot. Nemrég oratórium született a Káté tiszteletére a német Dietrich Lohff-tól. Az ősbemutatón Heidelbergben a tartományi miniszterelnök beszédében rámutatott:
„A Heidelbergi Káté reformátusok millióit erősítette, máig formálja a református jellemet, gondolkodást, a hálaadás szemléletét”.
Egyenesség, puritánság, nemzetemelő erő
Az 1676. február 11-12-én a még életben lévő magyar protestáns gályarab prédikátorokat kiszabadító Michael de Ruyter holland admirális már 1660-ban saját költségén kiadatta Amszterdamban a latin nyelvű Kátét. A tulipánok és a fapapucsok földjén a „holland jellem” sajátosságait táplálta, formálta, őrizte, nevelte századokon át a Biblia mellett: az egyenességet, a puritánságot, a személyes hitbizonyosságot, hogy Jézus Krisztus tulajdonai vagyunk/maradunk, a kemény helytállást és a munka istentisztelet jellegét. És az igazságszeretetet, meg a cselekvő, adakozó szolidaritást.
Kálvin így méltatta a brit Somerset herceghez írt levelében:
„Higgye el, Monseigneur, az egyház nem maradhat katekizmus nélkül. Ez őrzi meg a jó magot, hogy ki ne pusztuljon, hanem sokasodjék az aratás nemzedékről nemzedékre. Gondoskodjék arról, hogy a gyermekek jó káté segítségével részesüljenek oktatásban. Ennek több haszna is van. Az egész népet megtanítja arra, hogy haszna van a prédikációból. Aztán képessé tesz arra, hogy felismerjük, ha egy beképzelt ember valamiféle idegen tanítással jön elő, s meg akar téveszteni. De alkalmas arra is, hogy letörjük azoknak a szarvát, akik a puszta kíváncsiság viszketegségétől vagy feltűnési vágytól hajtva valami különlegeset akarnak véghezvinni. Az ilyeneknek a katekizmus gyeplő, ami megzabolázza őket”.
Otthonos drága illat…
Victor János református professzor jó 50 éve jegyezte le: „A hitvallás figyelmeztetés a mi gazdagságunkra; számadás arról, hogy milyen bőséges a mi hitünk birodalma, milyen szélességek és hosszúságok várják, hogy bejárjuk és megcsodáljuk őket”. Meleg lelki kenyér, melyből magyar népünk, s nemzedékek egész sora merített erőt, vigasztalást, nagy lelki hasznot…
Köszöntelek augusztus huszadika, magyar nemzetünk ünnepe! E napot számomra igazi ünneppé az teszi, hogy újra felnyitom ma is a lelki éléskamrát, református eleim bibliás kincsestárát, Heidelbergi Káténkat. Nem dohos könyvszag, hanem lélekvidámító, meleg kenyérillat árad belőle. A veretes és igaz mondatok tiszta illatáldozata. Mélyen magamba szívom ezt az otthonos illatot, amely őseimet is éltette. Hitünk drága kenyere, Heidelbergi Káté, maradj velünk mindvégig a hosszú úton…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
