Kiállítás nyílt Iváncon Rátkai Ferenc kántor alkotásaiból

Kultúra – 2021. augusztus 13., péntek | 10:57

Az ivánci egyházközség szervezésében kiállítás nyílt Rátkai Ferenc kántor alkotásaiból, életművéből az ivánci iskolában. A kiállítást augusztus 7-én nyitották meg a falunapi szentmise után, melyet Rátkai Imre, Egyházasrádóc plébánosa, Rátkai Ferenc testvére celebrált Kiss György plébánossal együtt.

A szeretet szekerén című kiállítás augusztus 22-ig tekinthető meg az ivánci iskolában (Kossuth Lajos utca 80.).

Rátkai Ferenc Horvátnádalján született szegény, katolikus hívő családba. 14 testvére közül hárman papok lettek. Ő az érettségi után az országos kántorképzőn oklevelet kapott, majd gordon (nagybőgő) művésztanári és zenekarvezetői diplomát szerzett. A rajzot és festészetet Artner Ferenc Munkácsy-díjas festőművésztől tanulta.

„Rátkai Ferenc szíve tele van derűs, szép énekekkel és szavakkal, mert ezt kapta kisgyermek korában.

Egy 14 gyermekes családba született, ahol természetes volt a jóság, a derű, a hit, az imádság, a munka, az egyszerűség, az ének. A család szíve mindig tele volt Isten jelenlétével”

– mondta róla Székely János szombathelyi püspök.

Budapesten dolgozott kántorkarnagyként, gyermekkórust vezetett. A Magyar Rádió gyermekkórusának ének-szolfézs tanára és a Rajkó zenekar tanára volt. A Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmónia Társaság zenekarában harminc évig zenekari művészként dolgozott.

A mai napig büszke édesapjától tanult mesterségére, aki bognármesterként rengeteg szekérkereket készített a térségben. Ennek bizonyítéka is előkerült a kiállításon:

Gyarmati Tibor polgármester meglepetésként a kiállításra odagurította azt az ereklyeként őrzött szekérkereket, melyet annak idején Rátkai Feri bácsi az édesapjával együtt nagyapjának készített a nagyszülői gazdaság részére.

Rátkai Ferenc elmesélte az életét vidám anekdotákkal fűszerezve, vagy épp megható, könnyfakasztó életképeket idézett fel a jelenlévőknek. A keserű kudarcairól éppúgy említést tett, mint a felemelő sikereiről. Monológját dalokkal, versekkel tette még hangulatosabbá, felesége iránt érzett háláját sem hagyta szó nélkül. Az élményekben gazdag, tartalmas életút bemutatása után személyes beszélgetések közben mesélt az alkotásairól: a verseiről és a rajzairól, festményeiről is. Verseskötetét és dalgyűjteményét a helyszínen kézbe is vehette a közönség.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria