2021. augusztus 5., 19:22

Lengyelországból igazolt szlovák középpályást a DAC

Mint arról pár napja portálunkon olvashattak, újabb játékos került képbe a dunaszerdahelyi együttesnél. Lengyelországi sajtóinformációnk helytállónak bizonyult, miután a csallóközi együttes hivatalos honlapján is megerősítette Milan Dimun leigazolását.

dac
Fotó: Márkus Emese

A dunaszerdahelyi sárga-kékek rutinos szlovák középpályással erősítették meg keretüket, miután a lengyel Ekstraklasában szereplő Cracovia Krakkó szlovák futballistája, Milan Dimun kétéves szerződést kötött a csallóközi gárdával, számolt be róla a DAC hivatalos médiafelülete. A DAC új szerzeménye Vida Máté korábbi mezszámát örökli, a 8-as számú mezben futballozik majd sárga-kékben.

A 24 esztendős középpályás komoly rutinnal érkezett Csallóközbe, hiszen 2016 óta szerepelt a lengyel élvonalban (Ekstraklasa) szereplő Cracovia Krakkó csapatában. A kassai futball neveltje a krakkói együttes színeiben 123 tétmérkőzésen lépett pályára és ezalatt 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Dimun az Európa-ligában is bemutatkozhatott a Cracovia csapatában, ráadásul a 2019/20-as idényben az európai kupaporondon a DAC ellen is pályára léphetett. A két mérkőzésen összesen 54 percet töltött a pályán, akkor a sárga-kékek jutottak tovább. A 24 esztendős szlovák futballista a krakkói együttessel a 2019/20-as idényben megnyerte a Lengyel Kupát, míg az előző idényben a lengyel Szuperkupát is elhódították.

Nagyon boldog vagyok, mert Szlovákia egyik legjobb klubjába érkezem. A DAC szervezettségét tekintve magas színvonalon áll, ami az akadémiára és a stadionra is érvényes.

Az első benyomásaim kiválóak, nagyon várom már az új környezet megismerését. Célom, hogy segítsek a csapatnak a legfelső helyekért folytatott harcban. Igyekezni fogok a lehető leghamarabb beilleszkedni, és mindent megteszek annak érdekében, hogy sikeresek legyünk” – jelentette ki röviddel a szerződés aláírásűt követően Milan Dimun.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.