eur:
388.97
usd:
362.11
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: FIFA / YouTube

Tovább szélesítik a VAR alkalmazási körét

A szeptemberi mérkőzésektől kezdve minden európai labdarúgó világbajnoki selejtezőn alkalmazzák majd a videobírót (VAR).

Az európai szövetség (UEFA) a honlapján közölte: megállapodott a nemzetközi szövetséggel (FIFA) arról, hogy az összes hátralévő találkozón lesz lehetőség a vitás helyzetek visszanézésére.

Az UEFA már a selejtezősorozat elejétől kezdve szerette volna alkalmazni a VAR-t, azonban ennek bevezetését a pandémia miatt elhalasztották. A rendszer telepítését az UEFA felügyeli majd minden helyszínen.

A három mérkőzés után veretlen, hétpontos magyar válogatott a vb-selejtezők folytatásán először az Eb-döntős, csoportelső angolokat fogadja a Puskás Arénában szeptember 2-án, három nappal később az albánok vendége lesz Tiranában, majd 8-án Andorrát látja vendégül.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×