Kempelen Farkas, aki sakkozógépével még a porosz királyt is átverte
2021. augusztus 1. 08:49 Múlt-kor
„Boszorkánymester ön, Kempelen?” – kiáltott fel elragadtatva Mária Terézia, amikor Kempelen Farkas a bécsi udvarban bemutatta sakkozógépét. A magyar feltalálótól már megszokhatta a Habsburg-udvar, hogy egyedülálló mérnöki vívmányokkal kápráztatja el a közönséget – többek között ő tervezte a schönbrunni kastély messze földön híres szökőkútjait és parkjának vízeséseit is –, ám a Török névre keresztelt legújabb masinája mindenen túltett.
Korábban
Egy ír gyökerű, nyolcgyermekes család legifjabb tagjaként született Kempelen már ifjúkorában is a gépek szerelmese volt. Bár filozófiát és jogot tanult, és nem mellékesen nyolc nyelven beszélt, olykor még zenét is szerzett, legfőképp mégis a természettudományok, valamint a mechanika érdekelte.
A hihetetlenül sokoldalú mérnök tervezte a pozsonyi vár, valamint Buda vízellátását javító szerkezeteket, megalkotta a gőzturbina ősét, továbbá a vakok számára egy domború betűk írására alkalmas nyomógépet készített. Nem mellesleg személyében az élettani hangtan és a kísérleti fonetika megalapozóját, valamint az első magyar logopédust is tisztelhetjük.
1769-ben francia akadémikusok érkeztek Bécsbe, és tartottak előadást a mechanikai mágnesességről. Ezt követően Kempelen féléves szabadságot kért a királynőtől egy „embergép” létrehozására. A határidő lejártával aztán alaposan meglepte a Töröknek nevezett sakkozógépével a császárvárost.
A mechanikus szerkezet ellen kiálló mesterek sorra kikaptak a turbánostól, „aki” nem kegyelmezett II. Frigyes porosz királynak sem. Amikor Napóleon csalással akart túljárni a gép eszén, a basa ingerülten lesöpörte a tábláról a bábukat.
A „gondolkodó” gép tulajdonképpen lenyűgöző átverés volt, hiszen a szerkezet belsejében (egy mindössze 150x66x117 centiméteres „vezérlőpultban”) egy kis növésű sakknagymester rejtőzött. Mechanikai szempontból azonban a szerkezet a kor technikai csúcsa volt.
A polihisztor zseniális módon oldotta meg a finom és precíz mozdulatok kivitelezését, a bent ülő sakkjátékos optikai trükkökkel történő elrejtését, valamint azt, hogy a basa „lelke” mágnes segítségével értesüljön ellenfele lépéséről. Ugyanakkor a szerkezet azt már nem közvetíthette, hogy mely figurával lépett a másik, itt a mesternek a memóriájára kellett hagyatkoznia.
A lépések előtt szétnéző, sakk esetén kettőt, matt esetén hármat bólintó Török állandóan pipázott: e trükkel fújta ki a bent égő olajlámpás füstjét a leleményes rendszer működtetője. A babonások azt hitték, hogy a találmány valami hazajáró szellem machinációja, néhányan pedig ördöggel cimboráló boszorkánynak nevezték Kempelent.
A turpisság csak évtizedek múlva derült ki, a legendás szerkezet azonban – amelyről máig nem tudjuk, hogyan nézett ki pontosan, merthogy tervrajzai nem maradtak fenn – 1854-ben Philadelphiában vendégeskedve tűzvész martaléka lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap